Előzetes



Néhány fotó, ízelítő a feltöltött, vagy a közeljövőben feltöltésre kerülő cikkekből



Panzerwagen Austro-Daimler (a cikk itt olvasható)

A monarchia első, és egyben egyetlen összkerékmeghajtású páncélautójából csupán egy példány épült.
Panzerauto Romfell

A Romfell a monarchia legsikerültebb páncélautó típusa volt a világháborúban, bár mindössze kettő épült belőle.
A7V Sturmpanzerwagen

A Monarchiával szövetséges Németország egyetlen bevetett saját gyártású harckocsija mindössze 20 példányban épült meg.
A7V-U Sturmpanzerwagen (a cikk itt olvasható)

Az angol Mark IV tank német megfelelője mindössze a mintapéldány teszteléséig jutott el, mielőtt a világháború befejeződött volna.
K-Wagen (a cikk itt olvasható)

A hatalmas Kolossal Wagen két, épülőfélben lévő mintapéldánya sosem gördült ki a szerelőműhely kapuján.
LK-II könnyű harckocsi (a cikk itt olvasható)

A német LK-II harckocsik a világháborúban már nem kerültek bevetésre, de ezek lettek a frissen alakult svéd és magyar páncélos fegyvernem első harckocsitípusai.
Waffenrock

A közös hadsereg magyar gyalogezredeinek öltözete, ujjain a jellegzetes „medvekörömmel”. Papagájzöld hajtókaszíne és ezüstszínű gombjai alapján valaha a gyulafehérvári 50. gyalogezred egyik századosa viselte.
Tiszti köpeny

Első világháborús tiszt a hátországban tábori szürke köpenyben és társasági sapkában, karddal.
Tiszti köpeny

Első világháborús tiszt a fronton tábori szürke köpenyben és rohamsisakban, szuronnyal.
15 M. zubbony

Első világháborús baka 15 M. (átmeneti) zubbonyban, amely még álló galléros, de már az új tábori szürke (feldgrau) posztóból készült. Aranyszínű gombjai és fűzöld hajtókája alapján viselője vagy a magyar legénységű temesvári 61., vagy a brünni morva 8. gyalogezredben szolgált.
Tölténybőrönd

Első világháborús baka gyalogsági hordkészülékre szerelt tölténybőrönddel.
Egészségügyi hátbőrönd

Első világháborús baka gyalogsági hordkészülékre szerelt egészségügyi hátbőrönddel.
Műszaki hátbőrönd

Első világháborús baka műszaki hátbőrönddel.
1898 M. kenyértarisznya (a cikk itt olvasható)

Első világháborús baka 1898 mintájú kenyértarisznyával.
Büssing-Fross páncélgépkocsi (a cikk itt olvasható)

A Nemzeti Hadsereg, majd a Magyar Királyi Honvédség első páncélgépkocsi-típusa.
Rába Vp. páncélgépkocsi (a cikk itt olvasható)

A Magyar Királyi Honvédség rejtett páncélos alakulatának kiképző eszköze a két világháború között. Mindössze egy darab épült belőle.
29 M. Crossley páncélgépkocsi (a cikk itt olvasható)

Az angol eredetű alvázra mindössze két példányban megépített hazai fejlesztésű típust a honvédség a 30-as években kiképzésre használta.
Magyar 26 M. atilla

Magyar gazdászati százados 26 M. atillában (ún. "nagytársaságiban") a '20-as évek második feléből.
Magyar 31 M. társasági zubbony

Magyar gazdászati alezredes 31 M. társasági zubbonyban (ún. "kistársaságiban").
Gyalogos altiszti zubbony

Magyar gyalogos törzsőrmester állónyakú posztózubbonyban.
Gyalogos altiszti zubbony

Magyar gyalogos őrmester állónyakú kamgarn zubbonyban.
Tüzér legénységi zubbony

Magyar tüzér tizedes állónyakú posztózubbonyban lövészbojttal, a ’30-as évek második feléből.
Gyalogos tiszti zubbony

Magyar gyalogos ezredes kincstári posztózubbonyban, zsinórózás nélküli tábori hajtókákkal.
Gyalogos tiszti zubbony

Magyar gyalogos alezredes legénységiből átalakított tiszti posztózubbonyban és 44 M. tábori sapkában.
Állatorvosi zubbony

Magyar állatorvos őrnagy kamgarn zubbonyban.
Vonatcsapatbéli tiszt zubbonya

Magyar vonatcsapatbéli hadnagy szokatlan, altiszti szabású kamgarn zubbonyban.
Orvos zubbony

Magyar orvos zászlós kamgarn zubbonyban.
Tüzér gyorsfegyvernemi altiszti zubbony

Magyar gyorsfegyvernemi őrmester lehajtott gallérú, legénységiből átalakított tiszti szabású posztó zubbonyban, a zubbonyon zsinórózás nélküli tábori hajtókákkal.
Tüzér karpaszományos zubbony

Magyar tüzér karpaszományos őrvezető lehajtott gallérú tiszti szabású kamgarn zubbonyban, 1939 után.
Tiszti zsávoly zubbony

Magyar gyorsfegyvernemi hadnagy zsávoly zubbonyban.
Legénységi zsávoly zubbony

Magyar egészségügyi szakaszvezető zsávoly zubbonyban.
Határvadász tiszti zubbony

Magyar határvadász főhadnagy kamgarn zubbonyban.
Repülő legénységi zubbony és sapka

Magyar repülő honvéd rendfokozat nélküli legénységi zubbonyban és sapkában.
Testőr tábori zubbony

Magyar testőr zászlós honvédségi szabású, testőrjelvénnyel ellátott posztózubbonyban.
Akadémikus nyári zubbonya

A Ludovika Akadémia hallgatója nyári vászonzubbonyban, gallérján a közepes tanulmányi eredményt jelző hajtókával.
38 M. sátorlap és esőköpeny (a cikk itt olvasható)

Magyar honvéd esőköpenyként viselt 38 M. sátorlappal.
35 M. tölténybőrönd (a cikk itt olvasható)

Magyar gyalogos gyalogsági hordkészülékre szerelt tölténybőrönddel.
35 M. tölténybőrönd málházása (a cikk itt olvasható)

Magyar gyalogos gyalogsági hordkészülékre szerelt és felmálházott tölténybőrönddel.
Puskás csatár menetfelszereléssel (a cikk itt olvasható)

Magyar gyalogos teljes menetfelszereléssel a világháború kezdetén.
42 M. hátizsák (a cikk itt olvasható)

Magyar honvéd 42 M. hátizsákkal, a háború utolsó időszakából.
Világháborús kenyértarisznya (a cikk itt olvasható)

Magyar honvéd első világháborús mintájú kenyértarisznyával, a 30-as évek közepén.
35 M. kenyértarisznya (a cikk itt olvasható)

Magyar honvéd 35 M. kenyértarisznyával, 1939 után.
MÁV tisztviselő

MÁV tisztviselő szolgálati karszalaggal a '40-es évek első feléből.


Frissítve: 2009.02.23.


lap tetejére