Der Kampfwagen A7V-U


az A7V-U harckocsi





Előzmények



         A német hadsereg első harckocsija a teljesen önállóan fejlesztett A7V Sturmpanzerwagen volt, a kevés A7V mellett kényszerűségből bevetett zsákmányolt Mark IV-esek (a Beutepanzerek) azonban hamarosan bebizonyították, hogy a német mérnökök tévúton járnak. A lánctalpas páncélvonat szinte mindenben elmaradt angol ellenfele mögött, így az új, javított típusok esetében kézenfekvőnek tűnt, hogy azokat az angol tankok mintájára tervezzék meg. A következő hónapok során testet öltött LK sorozat így az angol Whippet könnyű harckocsi, a K-Wagen és az A7V-U pedig a Mark I és utódai vonalvezetését követték, néhány német jellegzetességgel. A következőkben ez utóbbit mutatjuk be.


Az A7V-U harckocsi





   

A harckocsi tömege: 40 t
A harckocsi hossza: 8,38 m
A harckocsi szélessége: 3,06 m (az oldalsó gondolák nélkül)
A harckocsi magassága: 3,35 m
Páncélzat: 20 mm
Fegyverzet: 2 db 57 mm-es ágyú, kazamatákban
Fegyverzet: 4 db 7,92 mm-es MG 08 géppuska
Hajtómű: 2 db négyhengeres, 100 LE-s Daimler-Benz benzinmotor
Sebessége: úton 14 km/h, terepen 5 km/h
Árokáthidaló képesség: 3 m
Lejtőmászó képesség: 30 fok
Személyzet: 7 fő
Megrendelt mennyiség: ismeretlen
Elkészült harckocsik száma: 1 db (mintapéldány)

         Bár a harckocsi vonalvezetése az angol tankokét követi, az A7V számos elemét is felhasználták hozzá. Az alváz és a rugózó futómű részegységeit, a lánctalpat, a fegyverzetet és a jól bevált torony ötletét egyaránt az elődtől vették át, ahogyan a géppuskákkal felszerelt küzdőtér alkalmazását is, amellyel egy járműben tudták egyesíteni az ágyúval felszerelt angol male és a géppuskákkal felfegyverzett female tankot; ez utóbbi érdekében a lövegeket tartalmazó gondolákat kissé eltolták a jármű vége irányába. A torony funkciója megváltozott és már nem az irányítás volt a szerepe, hanem kizárólag fegyvereket hordozott. A beszállásra egy, a harckocsi jobb oldalán elöl elhelyezett ajtó szolgált, a bal oldalon ugyanitt egy kémlelőrés javította az elöl ülők kilátását.

         A négy géppuskát összesen tíz lőrés valamelyikében lehetett elhelyezni, ezek közül kettő a két gondolán, kettő a jármű jobb és bal oldalán, kettő a torony oldalain, kettő-kettő pedig a torony elülső és hátsó falain volt. Ezek a jelentős holtterek ellenére is jó védelmet nyújthattak a harckocsinak a gyalogság támadása esetén.

         A parancsnok és a harcjárművezető az angol tankokhoz hasonlóan a jármű orrában, egymás mellett ült, a mögöttük kialakított rész a géppuskások harcálláspontja volt. A szakirodalomban általában szereplő 7 fős legénységgel számolva ide mindössze három ember jutna, és akkor még nem is számoltunk egy gépésszel, aki a hasonló motorokkal felszerelt A7V személyzetének is fontos tagja volt. Összehasonlításként: az egy ágyúval és hat géppuskával rendelkező A7V-t 18, a mindössze két ágyúval és két géppuskával felfegyverzett angol Mark tankokat pedig 8 ember kezelte. Mindezek alapján a valós létszám talán inkább 8-10 fő körül lett volna.


A történet vége



         Az elkésett és a tengeralattjáró-építés elsőbbsége miatt amúgy sem túl nagy elánnal végzett fejlesztőmunka végül azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy az első világháborús német harckocsicsapatok gerincét nem a hazai típusok, hanem a nagy számban zsákmányolt ellenséges tankok: a Mark sorozatú nehéz harckocsik, a könnyű Whippet-ek és a francia Renault FT-17-es könnyű harckocsik alkották. Az egyetlen ténylegesen bevetésre kerülő német típusból, az A7V-ből is csak 20 darab készült el.
         Az A7V-U mindössze egyetlen példányban épült meg, mielőtt 1918. szeptember 12-én a programot leállították, a prototípust pedig megsemmisítették volna, utat engedve ezzel a könnyű és szupernehéz harckocsik építésének. Hogy a döntés hátterében mi állt, azt csak találgathatjuk; talán úgy gondolták, hogy teljesen felesleges ennyi energiát fordítani a középnehéz páncélosok fejlesztésére, amikor a készséges ellenség zsákmány formájában ezt a kategóriát amúgy is a kellő számban "szállítja" a német haderőnek.
         A fenti fantáziarajzon látható terepszínű és felségjelzéssel ellátott A7V-U-k századai soha nem kerültek ki a harctérre.


Forrás

Bombay L. - Gyarmati J. - Turcsányi K.: Harckocsik 1916-tól napjainkig. Zrínyi kiadó


Feltöltve: 2009.02.23.

lap tetejére