A 24 M. nyeles kézigránát


Stielhandgranate 24

Előzmények

         Az első világháború idején a monarchia csapatai hazai fejlesztésű kézigránátokkal voltak ellátva, de már ekkor is használtak a szövetséges Németországban kifejlesztett és gyártott gránátokat .

         A világháború után ezek, illetve modernizált változataik (pl. az L-28 M. Goldmann kézigránát) képezték a magyar honvédség kézigránát arzenálját. Csak a 30-as években lassan megindult haderőfejlesztés során vált lehetőség arra, hogy új típusokkal váltsák fel őket.

         A honvédség két háború közötti kézigránáttípusai, a 31 M., a 36 M. (Vécsey) és 37 M. (Demeter) kézigránátok nem késleltető gyújtóval készültek. Becsapódáskor robbantak, ami számos előnnyel járt: az ellenség nem dobhatta vissza őket; lejtős, vagy függőleges felületekre való dobásnál nem gurultak el; és ahogyan az a háború alatt kiderült, közelharcra is megfeleltek, mivel a támadó ellenséghez vágva is azonnal robbantak. Azonban hátrányaik is voltak. Fenti sajátosságaik miatt kevéssé voltak alkalmas erdei harcra, ahol fennállt a veszélye annak, hogy a faágaknak csapódó gránát a dobót is megsebzi, illetve páncélosok elleni vagy helységharcra, ahol a gránátot ablakon vagy csapóajtón kell beejteni. Erre a célra a német hadseregben is használatos késleltető gyújtós kézigránátok feleltek volna meg.

         A 36 M. kézigránát tervezője, Vécsey Zoltán százados 1942-ben mutatta be ezen szempontok szerint elkészített új gránátját, amelyet a következő évben rendszeresítettek is, nagyobb számban azonban már csak 1944-ben került a csapatokhoz a 42.M Vécsey kézigránát.

         A honvédség azonban a háború folyamán német gyártású kézigránátokat is használt, részben mivel a hazai ipar a kellő mennyiséget nem tudta biztosítani, részben pedig azért, mert a magyar háborús vállalások ellentételezéseként Németország hadianyagot adott át a magyar csapatoknak. A háború utolsó időszakában pedig, amikor a magyarországi hadianyaggyártás jórészt megsemmisült, a még harcoló magyar vagy magyar legénységű alakulatokat egyre inkább német fegyverzettel látták el.

A 24 M. nyeles kézigránát (Stielhandgranate 24, StHgr 24)

Tömege: 500 g
Hossza: 356 mm
A fej hossza: 75 mm
A fej legkisebb átmérője: 60 mm
Robbanótöltet: 180 g TNT
Gyújtó: Brennzünder 24 (B.Z.24) Sprengkapsel Nr.8 gyutaccsal
Gyújtó: Brennzünder für Einhandgranate 39 (B.Z.E.39) időzítő gyújtó (csak speciális adapterrel)
Késleltetés: 4,5 s
Hatásos repeszkörzet átmérője: 15 m

Leírása:
         Bádoglemezből készült fejjel és üreges fa nyéllel ellátott késleltető gyújtós kézigránát. A mindkét végén vasalt és zsinórmenettel ellátott nyél felső részében található a dörzsgyújtó, amelynek húzózsinórját a nyél másik végén lévő zárókupak lecsavarása után a zsinórra kötött porcelán gyöngynél fogva lehet kirántani. A fej lecsavarása után láthatóvá válik a nyél felső végén a gyutacs befogadására szolgáló és szállítás közben zárócsavarral lezárt nyílás; a gyutacs felső része a fej belsejében kialakított üregbe kerül az összeszerelés után. A gránát fejének többi részét a robbanóanyag tölti ki.
         A háború alatt acéllemezből készült, esetenként függőleges és vízszintes rovátkolással ellátott hatásnövelő burkot is kifejlesztettek az amúgy nem túl nagy repeszhatású gránáthoz. Egy, a nyél helyére becsavarható csavarmenetes adapter segítségével pedig az Eihandgranate 39 gyújtóival is fel lehet szerelni; hasonló megoldást már az első világháborúban is alkalmaztak a 24 M. kézigránát elődeinél.

Jelzése:
         A gránáttestbe, a nyélbe és a gyújtóba azok gyártójára és gyártási évére utaló betűkódot és számokat, valamint átvevőjegyet ütnek.

Festése:
         A fejrész és a markolat zárókupakja német tábori szürkére van festve. A fejrészen fehér "VOR GEBRAUCH SPRENGKAPSEL EINSETZEN" (használat előtt a gyutacsot beszerelni) utasítás olvasható. A gyártó jelzését és az átvevőjegyet a fejrészen bélyegzéssel is feltüntetik.

Szállítása:
         15 db kézigránát, 15 db gyújtó és 15 db gyutacs egy tábori szürkére festett, oldalán fehér "15 Stielhgr. 24." felirattal ellátott aktatáska formájú bádograkaszban. A rakaszban egy kivehető szállítókeretet találunk, amelynek felső oldalára 7db, alsó oldalára 8 db gránát van rugós kapcsokkal rögzítve. A keret felső, hordfogantyúval ellátott részén két tárolórekesz van kialakítva a gyújtókat és gyutacsokat tartalmazó dobozok számára. A szállítórakasz belsejébe a tartalomra, a gyártásra és a szerelésre utaló feliratot tartalmazó papírcédulát ragasztanak, vagy felfestik ezeket az információkat.
         A gránátokkal teli rakasz tömege 15 kg, mérete 48x38x13 cm.



         Létezik ugyancsak 15 db kézigránátot tartalmazó fából készült rakasz is. A tábori szürkére festett, egyszerű fedéllel ellátott lapos faláda tetején az alapszíntől elütő fehér

"15 Stielhgr. 24
15 BZ. 24
15 Spr. Kaps. Nr. 8",

valamint a láda súlyát jelző felirat áll. A ládában két, a gránátok fejrészének és nyelének megfelelően kivágott falap van, amelyben alul 8 db, felül 7 db gránátnak van hely. Hogy az alsó sorhoz hozzáférjünk, a ládát meg kell fordítani, majd a fenéklapot a fedélhez hasonló módon fel kell nyitni. A gyújtókat és gyutacsokat tartalmazó bádogdobozokat a láda fogantyúval ellátott oldala mentén kialakított két rekeszbe málházzák. Belülre és a láda oldalára a tartalomra, a gyártásra és a szerelésre utaló feliratot tartalmazó papírcédulát ragasztanak.
         A gránátokkal teli rakasz tömege 14 kg, mérete 45x39x17 cm.

         A fenti típus egyszerűsített változatának csak egy fedele van, és a két sor gránátot elválasztó falap kivehető. Szürkére festve és festetlenül is előfordul.
         A gránátokkal teli rakasz tömege 13,5 kg, mérete 50x39x14 cm.

Működése

         A szállító ládából kivett gránátokat használat előtt élesíteni kell, vagyis a külön csomagolt gyutacsot a nyél lecsavarása és a zárócsavar eltávolítása után be kell helyezni a nyélben lévő gyújtóba. Amennyiben a gyújtó még nincs a nyélben, beszerelésekor annak dróthurkára fel kell erősítenünk a húzózsinórt is a zsinór felső végén lévő kisebbik gyöngy segítségével.



         Dobás előtt csavarjuk le a markolat végén lévő kupakot, rántsuk ki a dörzsgyújtó húzózsinórját, majd dobjuk el a kézigránátot. A dörzsgyújtóban keletkező szikra begyújtja a késleltető lőport, az pedig végigégése után a gyutacsot, ami felrobbantja a gránátot.

         Támadásra számítva lehetőség van arra is, hogy a nyél végét lezáró kupakot előre lecsavarjuk, amivel értékes időt lehet megtakarítani. Ez azonban egyben veszélyforrás is, mivel a dörzsgyújtó szabaddá váló húzózsinórja könnyen beleakadhat valamibe, ami robbanáshoz vezethet. Ha már nincs rá szükség, a zárókupakot ezért tegyük vissza.

         Ha az élesített gránátot előreláthatóan hosszabb ideig nem fogjuk használni, vegyük ki belőle a gyutacsot és csomagoljuk el.

         Az Eihandgranate 39 gyújtóival felszerelt kézigránát élesítése és működése megegyezik az Eihandgranate-nál leírtakkal.

         A Stielhandgranate 43-hoz is alkalmazható hatásnövelő burkolatok többféle kialakításban készültek; legegyszerűbb típusuk egy hosszában felhasított hengerpalástot formáz, amit csak fel kell húzni a gránátfejre. A fenti rajzon látható másik változatra három karmot erősítettek, amelyek a gránátfej alsó peremébe kapaszkodnak, és egy csúszógyűrűvel lehet rögzíteni őket.

Forrás

Hatala A. - Kelemen F.: Jegyzet a katonai robbanótestek szerkezetének

és működésének megismeréséhez és megértéséhez. Vitaliq Bt., 2003.

Feltöltve: 2009.01.16.
Frissítve: 2009.01.19.