Pionier-Mannschaftssäbel M.1853 - az 1853 M. utászkard

Pionier-Mannschaftssäbel M.1853, M.1853/89 und M.1853/89 schmaler Ausführung -
az 1853 M., az 1853/89 M. utászkard és az 1853/89 M. könnyített utászkard

Előzmények, az 1847 M. utászkard

         Az 1840-es évek vége és az 50-es évek eleje az útkeresés jegyében telt az utászkardok fejlesztése terén. Az első körből az 1847 M. mintaszámon rendszeresített típus került ki győztesen, bevezetése azonban nem tett pontot az ügy végére, és az új típus nem lett hosszú életű.

         Végül 1853-ban módosították az 1847 M. utászkardot. Az új modell kissé nehezebb lett, markolatának végét a jobb fogás érdekében erőteljesebben lehajtották, a penge jobb oldalának könnyítése pedig immár nem húzódott egészen a hegyig. A kard vonalvezetése azonban nem változott jelentősen, megtartotta az 1847-es típus legtöbb jellemzőjét. A vetélytársak végleg elbuktak.

Az 1853 M. utászkard

Teljes tömege: 1,63 kg
A kard tömege: 1,18 kg
A kard hossza: 660 mm
A penge hossza: 463 mm
A penge szélessége: 55 mm
A penge vastagsága: 8 mm
A hüvely tömege: 0,45 kg
A hüvely hossza: 500 mm

Leírása:
         Masszív, erős pengével felszerelt kard. A penge csupán az egyik oldalán élezett, a hegy irányában határozott ívvel hajlik fel az egyenes fok felé. A penge a jobb oldalán mély könnyítéssel (a köznyelvben "vércsatorna", valójában súlycsökkentő és merevítő vájat) van ellátva, bal oldala teljesen sík, ami megkönnyíti a famegmunkálást. A kezet erős, mindkét végén gombbal ellátott keresztas védi.

         A markolat két oldalára négy szegeccsel egy-egy bivalyszarvból (a szaru a kor műanyaga volt) faragott markolathéjat erősítettek, az egyenes markolat a végén erőteljesen lefelé hajlik és gombot képez.

         Hüvelye a korszak szuronyaihoz hasonló kivitelben, fekete lóbőrrel bevont fából készült, a csúcson és a szájrészen egy-egy vaslemezből készült verettel. A csúcs egy egyenes lappal van lezárva, a szájveret elülső lapjára pedig kampót erősítettek az ugyancsak a szuronyokéhoz hasonló bőr papucsban való rögzítéshez.

Jelzései:
         A penge tövébe a gyártó jelzését, illetve az átvevőjegyet ütötték, utóbbi a közös hadsereg esetében a kétfejű sast, a honvédség esetében pedig a koronás kiscímert ábrázolja. A keresztvasban a fegyver számát, illetve az alakulat számát és megnevezésének rövidítését találjuk.

Fejlesztés, az 1853/89 M. utászkard

         1889-ben módosították az utászkardot. Ettől az évtől a markolathéjak szaru helyett diófából, a penge pedig öntött acélból készült.

Az 1853/89 M. könnyített utászkard

A kard hossza: 590 mm
A penge hossza: 452 mm
A penge szélessége: 36 mm
A hüvely hossza: 480 mm

         Ugyancsak 1889-ben egy új, keskenyebb pengével felszerelt, könnyebb utászkardot vezettek be az altisztek számára, amellyel a katonai főiskolák és a Műszaki Katonai Akadémia növendékeit is ellátták.

         Az új típus csupán filigránabb vonalaival tér el a régi modelltől. Többféle kivitelben készült, a szuronypapucsban való hordás mellett létezik olyan változat, amelynek hüvelyén kétoldalt egy-egy gyűrű szolgál a kardokéhoz hasonló felkötő két szíjának rögzítésére; az utászkard azonban ezekről is függőlegesen lóg le. Fűrészfogas pengefokkal és teljesen fém hüvellyel is gyártották.

Változatok

         A hosszú időn át nagy mennyiségben készült, számos gyártó által beszállított fegyvereknek több változata is ismert, bár a fent bemutatottak a leggyakoribbak.

         A markolat kialakítása is változatos, ismeretes egy szimmetrikus, mindkét oldalán kiszélesedő végű markolattal felszerelt típus, ezenkívül a markolathéjak szegecseinek számában és elhelyezésében is találunk különbségeket.

         A legtöbb eltérést azonban a hüvelyek kialakításában láthatjuk, az eredeti bőrrel bevont mellett létezik teljesen fém, illetve bádogból készült, festett változat is. A világháború alatt az eredeti hüvelyek bőranyagát időnként vászonborítással pótolták, néhány utászkard bőr papucsán pedig egy második, kisebb bújtatót is kialakítottak a szurony hüvelyének rögzítésére.

         Végül külön csoportot alkotnak a privátfegyverek, vagyis a tulajdonos saját költségén beszerzett, nem kincstári darabok. Ezek némelyikét nikkelezéssel tették tetszetősebbé

         A lenti archív fotók között egy eltérő viselési módra is láthatunk példát, ahol a bőr papucsot és a két lelógó szíjjal ellátott kardkötőt kombinálták.

A szolgálat vége

         Az 1853 M. utászkard több mint fél évszázados karriert futott be, és a csapatok még az első világháborúban is nagy számban használták.


         Az utászkardokkal az utászok mellett egyéb csapatokat, pl. az egészségügyieket és a szekerészeket is ellátták, de széles körben használták őket a tüzérségnél és más alakulatoknál is. Az utolsó, 1907-ben készült képen is utászkarddal felszerelt tüzérek láthatók: az őrvezetők bojt nélkül, a tizedesek bojttal viselik a fegyvert

         A világháború kitörésekor a monarchia műszaki csapatai még mindig az 1853 M. utászkarddal voltak felszerelve, a hirtelen megnövekedett igényt azonban nem lehetett megfelelően kielégíteni ezen gondos kidolgozású, drága fegyverrel.



         Egy új, egyszerűsített kivitelű, gyorsan és olcsón legyártható utászkardra volt szükség, így született meg az 1915 M. típus.

Forrás

Lugosi J. - Temesváry F.: Kardok. Zrínyi Kiadó, 1988.
Ortner, M. C. - Artlieb, E.: Mit blankem Sabel. Verlag Militaria, 2003

Képek

Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2007.03.14.
Frissítve: 2010.06.10.