Pionier-Mannschaftssäbel M.1915 - az 1915 M. utászkard

Előzmények, az 1853 M. utászkard

         Az első világháború kitörésekor a monarchia műszaki csapatai az 1853 M. utászkarddal voltak felszerelve, a hirtelen megnövekedett igényt azonban nem lehetett megfelelően kielégíteni ezen gondos kidolgozású, drága fegyverrel.

         Egy új, egyszerűsített kivitelű, gyorsan és olcsón legyártható utászkardra volt szükség.

Az 1915.M utászkard

Tömege: 1,9 kg
Hossza: 552 mm
A penge hossza: 394 mm
A penge szélessége: 40 mm
A penge vastagsága: 6 mm
A markolat hossza: 140 mm
A hüvely hossza: 405 mm

Leírása:
         Masszív, erős pengével felszerelt egyszerű kivitelű kard. A penge csupán az egyik oldalon élezett, a másik oldalon csak a hegy közelében van egy rövid fokél. Ezen a típuson nem alakítottak ki a fegyver tömegét csökkentő könnyítéseket ("vércsatorna"). Újdonság a penge középvonalában csúcsosodó, szúrásra is alkalmas hegy.

         A kezet egy enyhe S-alakban meghajlított keresztas védi, amely a csukló felől megfogja, az ujjak felett pedig elvezeti az esetleges akadályokat.

         A markolat két oldalára három szegeccsel egy-egy diófa markolathéjat erősítettek, alsó részén a biztosabb fogás érdekében két homorulatot alakítottak ki.

         Hüvelye a szuronyokéhoz hasonló kivitelben, acélbádogból készült, csúcsa egy egyenes lappal van lezárva, elülső lapjára egy kampót erősítettek az ugyancsak a szuronyokéhoz hasonló bőr papucsban való rögzítéshez. A pengét belül laprugók tartják, a hüvelyben való vezetését pedig bükkfalemezekkel segítették elő. A hüvely kívülről szürkészöldre van festve.

         Az utászkard elsősorban szerszám, és csak másodsorban fegyver. Ez az 1915 M. utászkard esetében már ránézésre nyilvánvaló, minden ízéből a kéziszerszámok puritán célszerűsége árad.

Jelzései:
         A penge tövébe a gyártó jelzését, illetve az átvevőjegyet ütötték, utóbbi a közös hadsereg esetében a kétfejű sast, a honvédség esetében pedig a koronás kiscímert ábrázolja.
         A bemutatott darab a neves budapesti gyártó, Pacholek György műhelyében készült a honvédség számára.

Változatok

         A nagy mennyiségben készült, számos gyártó által beszállított fegyvereknek több változata is ismert, bár a fenti forma a leggyakoribb.

         A legtöbb eltérést a markolat kialakításában láthatjuk: ismeretes oldható csavarkötéssel rögzített, illetve cápázott mintázattal ellátott markolathéjakkal felszerelt változat is. A markolat végének kialakítása szintén változatos, létezett egy, az 1853 M. utászkardéhoz hasonló forma is.

         A háború második felére kialakult nyersanyaghiány az utászkardoknál a bőranyagokkal való takarékosságban mutatkozott meg, megjelent a vászonból készült szükségpapucs.

A szolgálat vége

         Az első világháborúban az 1853 M. és 1915 M. utászkardokkal az utászok mellett más csapatokat, pl. a tüzérséget vagy az egészségügyieket is ellátták, bár a közönséges kéziszerszámok sok esetben hasznosabbak lettek volna számukra. A lenti első képen egy frissen bevonuló honvéd, a másodikon egy török frontot megjárt baka, a harmadikon a közös hadseregben egyik fényszórós alakulatának katonája oldalán látható 1915 M. utászkard, míg az utolsón tüzérek viselik.

   

         Az utászkardok megszületéséhez a kard és az ácsszerszám egyesítése vezetett. A XX. századra azonban a kard egyre inkább háttérbe szorult a harctér egyéb fegyverei mögött. A gyalogság ekkor már évtizedek óta nem használta, és a lovasság is egyre ritkábban nyúlt eme nagy múltú fegyver után. Az utászkard, e kombinált eszköz létjogosultsága egyre inkább megkérdőjeleződött.

         A világháború után újjáalakult honvédség arzenáljában az utászkardokat már nem találjuk meg, helyüket az utász és árkász csapatok egyéb szerszámai, a csákánybalták, balták és szekercék vették át. A gyalogság után a műszakiak is örökre letették kardjukat.

Forrás

Ortner, M. C. - Artlieb, E.: Mit blankem Sabel. Verlag Militaria, 2003

Képek

Haász Lőrinc
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2007.03.14.
Frissítve: 2014.08.27.