Pionier-Mannschaftssäbel M.1847 - az 1847 M. utászkard

Előzmények

Az utászok a XIX. század első felében az ívelt pengéjű 1807 M. árkász szablyával voltak felszerelve. A század közepén azután egymás után születtek meg a leváltótípus mintapéldányai, amelyek közül végül egy egyszerű, robusztus kard tervei nyerték el az illetékesek tetszését.

Az 1847 M. utászkard

Tömege: 1,45 kg
Hossza: 645 mm
A penge hossza: 451 mm
A penge szélessége: 53 mm

Leírása:
      Masszív, erős pengével felszerelt kard. A penge csupán az egyik oldalán élezett, a hegy irányában határozott ívvel hajlik fel az egyenes fok felé. A penge a jobb oldalán határozott könnyítéssel (a köznyelvben "vércsatorna", valójában súlycsökkentő és merevítő vájat) van ellátva, ami egészen a hegyig húzódik, bal oldala teljesen sík, ami megkönnyíti a famegmunkálást. A kezet erős, mindkét végén gombbal ellátott keresztas védi.
      A markolat két oldalára négy szegeccsel egy-egy bivalyszarvból (a szaru a korszak műanyaga volt) faragott markolathéjat erősítettek, az egyenes markolat a végén kissé lefelé hajlik.
      Hüvelye a korszak szuronyaihoz hasonló kivitelben, fekete lóbőrrel bevont fából készült, a csúcson és a szájrészen egy-egy vaslemezből készült verettel. A csúcs egy egyenes lappal van lezárva, a szájveret elülső lapjára pedig gombot vagy kampót erősítettek az ugyancsak a szuronyokéhoz hasonló bőr papucsban való rögzítéshez.

Jelzései:
A penge tövébe a gyártó jelzését ütötték, a keresztvasban a fegyver számát, illetve az alakulat számát és megnevezésének rövidítését találjuk.

Fejlesztés, az 1853 M. utászkard

      Az 1840-es évek vége és az 50-es évek eleje az útkeresés jegyében telt az utászkardok fejlesztése terén. Az első körből az 1847 M. mintaszámon rendszeresített típus került ki győztesen, bevezetése azonban nem tett pontot az ügy végére, és az új típus nem lett hosszú életű.
      Végül 1853-ban módosították az 1847 M. utászkardot. Az új modell kissé nehezebb lett, markolatának végét a jobb fogás érdekében erőteljesebben lehajtották, a penge jobb oldalának könnyítése pedig immár nem húzódott egészen a hegyig. A kard vonalvezetése azonban nem változott jelentősen, megtartotta az 1847-es típus legtöbb jellemzőjét. A vetélytársak végleg elbuktak.
      Az 1853 M. utászkard azután több mint fél évszázados karriert futott be, és a csapatok még az első világháborúban is nagy számban használták.

Forrás

Lugosi J. - Temesváry F.: Kardok. Zrínyi Kiadó, 1988.
Ortner, M. C. - Artlieb, E.: Mit blankem Sabel. Verlag Militaria, 2003

Feltöltve: 2007.03.14.