A szőrméssapka

Előzmények

         Magyarország (bár ezt sokan elfelejtik, sokan pedig előszeretettel az ellenkezőjét hajtogatják) egy közép-európai állam, közép-európai természeti viszonyokkal és ehhez alkalmazkodott lakossággal. Az ország népe az évszázadok során éppúgy megtanult együtt élni a Kárpát-medence időjárásával, mint ahogyan a Föld minden népe a maga hazájában, és ezt a hadseregről is el lehet mondani. Tévedés az a közkedvelt vélekedés, hogy a Magyar Királyi Honvédség katonáinak ruházata nem felelt volna meg a téli viszonyoknak. Tökéletesen megfelelt - a hazai télnek. A magyar paraszt télen sem járt nemezcsizmában és vattakabátban; a lábbelije bőrből, a ruházata posztóból készült, akárcsak a magyar katonáé.

         Az ukrajnai síkságon nyargaló jeges kontinentális szelek azonban felkészületlenül érték a magyar katonákat. Sokuk ősei ugyan megjárták egykor ezeket a pusztákat, a kései, enyhébb időjáráshoz szokott utódok azonban már régen elfelejtették az itteni túlélés fortélyait, ezért arra kényszerültek, hogy a helyi lakosságtól és magától az ellenségtől, a Vörös Hadseregtől tanulják azokat újra. Az 1943-as doni katasztrófa ugyan nem kizárólag, sőt, elsősorban nem a rettenetes hideg számlájára írható, ez azonban olyasmi volt, amit a politikai és katonai vezetés egyaránt hajlandó volt elismerni a vereség okaként, szemben a stratégiai és taktikai baklövések sorával. Ennek eredményeképpen a magyar honvéd téli felszerelésében végre megjelentek az olyan, erős fagyban is védelmet nyújtó ruhadarabok (legalábbis papíron, mert a valóságban ezek egyikével sem sikerült soha a teljes hadsereget ellátni), mint amilyen a kétrészes paplanruha. Az ugyancsak az 1943-as Téli segédletben szereplő irha szőrméssapka és szőrmésmellény azonban (ritka kivételként, és a kellőnél sokkal kisebb mennyiségben) már 1942-ben is az oroszországi csapatok rendelkezésére állt.

A szőrméssapka

         A szőrméssapka kialakítása az orosz usankát követi, az 1940-ben bevezetett szovjet katonai változattól eltérően azonban a magyar sapka csúcsos fejrésszel és ívelt homlokvédővel készül. Alapanyaga fehér szőrmés juhbőr (irha), amelynek húsos (külső) oldalát vízálló impregnálással látták el. Mivel az eredeti irha húsos oldala a használat során sötétre érik, a világos színű bevonat az álcázás szempontjából is hasznos, legalábbis havas tájon.

         A fejrész négy szeletből van összevarrva, a homlokvédő, valamint a lehajtható fül- és nyakvédő jobb és bal oldala egy-egy darabból áll, utóbbiakat azonban gyakran maradék anyagok összetoldásával készítik, ahogyan az a fenti sapkán is látható. A széleket a fülvédők aljába varrott kötőszalagok alapanyagául is szolgáló szegő textilszalagokkal dolgozzák el.

Jelzései:
         A szőrméssapkában tintabélyegzővel készült liláskék színű pecsételt jelzések láthatók. A fülvédő külső oldalán a gyártó jelzése mellett (ami a bemutatott példányon sajnos olvashatatlan) szerepel az átvétel évét is tartalmazó "létrabélyegző", a fejrész négy szeletén és a homlokvédőn pedig a sapka méretnagyságát jelző számot találjuk.


         A fenti képeken már egy egyszerűbb típus látható, amelynek csupán a fejrészét impregnálták, a fül- és nyakvédő a homlokvédőhöz hasonlóan kezeletlen irhából készült. Az alsó képeken látható sapka gyártója pedig ennél is tovább ment, és a teljes sapkát közönséges szőrmés juhbőrből varrta. Szabása is rendhagyó, a két fül- és a nyakvédő ugyanis három különálló darabból áll, a fejrészre pedig utólag még egy kifordított fejrészt varrtak, így kívül és belül egyaránt szőrmés.

Viselés

         Ahogyan az alapul szolgáló orosz típust, úgy a magyar szőrméssapkát is többféleképpen lehet viselni az időjárási viszonyoknak megfelelően. Enyhe időben a fül-és nyakvédőt fel lehet hajtani, és az összekötő szalagokkal a fejtetőn rögzíteni; viselőjének ekkor sem a látását, sem a hallását nem korlátozza. A hidegebb levegő ellen a fül- és nyakvédő lehajtásával védekezhetünk, amit (hogy az archoz simulva a meleget jobban tartsa) az áll alatt a szalagokkal össze is köthetünk. Végül a legzordabb viszonyok között a homlokvédőt is lehajthatjuk, az érzékelés azonban ekkor annyira beszűkül, hogy ezt csak pihenés közben célszerű alkalmazni, szolgálat vagy harc közben nem. Az 1943-as Téli segédlet szerint a homlokvédőt félig lehajtva szemellenzőként is lehet használni, a sapka szabása miatt azonban az ebben az állásban nem áll stabilan, és a mozgás hatására felcsukódhat vagy teljesen a viselő szemére hajolhat.

         Bár a szabályzat erről nem rendelkezett, sokan (ahogyan az a lenti fotón látszik) a tábori sapka mintájára a szőrméssapkát is ellátták sapkarózsával, sőt esetenként rendfokozati jelzésekkel is. Kerek Gábor paplanruhát viselő honvédet ábrázoló rajzán is ilyen sapkát láthatunk, mint ahogyan az egykori Magyar Futárban megjelenő, a doni harcokért Tiszti Arany Vitézségi Éremmel jutalmazott Duska László századosról készült grafikán is.


         A szőrméssapka végül jó szolgálatot tett annak a kevés katonának, aki hozzájutott, de soha nem volt belőle elég. A doni legendárium részét képezi a fagyoskodó csapatok mögötti tömött, a menekülő személyzet által felgyújtott raktárak képe; hogy ezek tartalma miért nem jutott ki az első vonalba, arról többféle véleményt is hallhatunk. Remélhetőleg nincs igazuk azoknak, akik ebben a raktárak kezelőinek önző, csak magukra gondoló magatartását vélik megnyilvánulni, akik a csapatok kárára őrizték a józanság határain túl is drága készleteiket. Valószínűbb, hogy szerepet játszottak a hiányban a szállítási nehézségek, de talán az is, hogy az első vonalban lévő csapatok felváltása folyamatosan történt, és az illetékesek esetleg "feleslegesnek" tartották a rövidesen úgyis hátravont alakulatok meleg ruhával való ellátását az újonnan érkezők kárára. Akárhogy is, a rendszeresített téli felszerelés 1942-43 telén éppúgy hiányzott a katonák zömének, mint a háború további két tele során.

         Nem maradt azonban mindenki meleg fejfedő nélkül, akinek nem jutott a szőrméssapkából. Amikor 1942-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a 2. magyar hadsereg a tél beállta előtt már nem kerül haza, itthon központilag szervezett gyűjtőakció indult a hiányzó katonai felszerelés pótlására. A gyűjtés (és a hazaíró katonák egyéni akciói) hatására ezerszámra érkeztek a harctérre a civil ruhadarabok, köztük kötött vagy prémes sapkák, kucsmák és fülvédő nyaksálak is; a fennmaradt eredeti felvételeken ezekből legalább annyit (ha nem többet) látni, mint a katonai típusból.


         A Királyi Honvédség szőrméssapkája végül nyom nélkül tűnt el a magyar katonai felszerelések közül; a későbbi évtizedek tömegtermelésre alkalmasabb anyagokból készült téli sapkája nem ezt, hanem a szovjet usankát tisztelheti ősében.

Forrás

Téli segédlet. HM, Budapest, 1943.

Képek

Bacskai Gergő
Garamvári Miklós
Kerek Gábor
Vajda Péter
Vidákovich Gábor
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2009.04.28.