Zeitzündergewehrgranate -
a bordázott időzítő gyújtós puskagránát

Előzmények

         A puskagránát a látszat ellenére egyáltalán nem a modern kor szüleménye, már a kovás gyújtású elöltöltő fegyverek korában is léteztek csésze alakú csőtoldattal ellátott gránátlövő fegyverek. A monarchia fegyvertervezői azonban szakítottak ezzel a gyakorlattal, és gránátjaikat a puskacsőbe dugható acél vezetőrúddal látták el.

         A nagy háború elején a csapatok két ilyen, kézigránátként is alkalmazható puskagránáttal voltak felszerelve. A sima burkolatú nyílvégű és a bordázott típus egyaránt időzítő gyújtóval működött.

Zeitzündergewehrgranate - a bordázott időzítő gyújtós puskagránát

Tömege: 1,3 kg
Teljes hossza vezetőrúddal: 0,9 m
A gránáttest hossza: 168 mm, zárócsavarok nélkül: 116 mm
Legnagyobb átmérője: 60 mm
Robbanótöltet: 70 g Dynamon
Gyújtó: időzítő gyújtó
Késleltetés: 7 - 8 s
Hatótávolsága: 180 lépés (135 m)
Rendszeresítve: 1914

Leírása:
         Cső alakú, bordázott öntöttvas testű puskagránát dörzsgyújtóval működő időzítő gyújtóval és hosszú vezetőrúddal.
         Külső felületén 10x7, azaz 70 db bordát találunk, amelyek a felrobbanó gránáttest darabokra törésekor a közöttük lévő hossz- és keresztirányú vájatok mentén elválnak egymástól, több tucatnyi halálos repeszt képezve. A folyamatot a belső falon ugyancsak hossz- és keresztirányú, de jóval sekélyebb vájatok segítik. Mivel a gránáttestet egy két félből álló formába öntik, a bordák nem egyformák és nem is sugárirányban állnak, de ez a repeszképzést nem befolyásolja.
         Felső végét egy kúpos fejcsavar zárja le, melyen egy átmenő furat van. Ebbe szükség esetén egy acélhuzalból hajlított nyelet lehet kapcsolni, ekkor a puskagránátot kézigránátként lehet használni, természetesen a vezetőrúd nélkül.
         Másik végét ugyancsak egy csavarmenetes alkatrész zárja le, melynek közepén egy nyúlvány található a menetes végű vezetőrúd rögzítésére. A nyúlvány mellett van beszerelve a súllyal ellátott dörzsgyújtó, belül pedig a feketelőporos időzítő gyújtót találjuk. A belső rész többi részét a Dynamon robbanóanyag tölti ki. A dörzsgyújtó ellensúlya kezdetben egy hengeres acélsúly volt, amit később egy zsinórra kötött egyszerű ólomgolyó váltott fel.
         A puskagránát 73 cm hosszú vezetőrúdja kifejezetten a 93 M. Mannlicher ismétlőpuska csőhosszához van méretezve, más fegyverből nem lehet kilőni.


         Lövedék nélküli kilövőtölténye a 93 M. élestöltény hüvelyének felhasználásával készül, amelybe 2,5 g megnövelt hatásfokú feketelőport töltenek.

Előkészítése és működés

         A csaknem másfél kilós gránát indításakor fellépő erők miatt csak a földre támasztott fegyverből lehet kilőni. A lövedék nélküli indítótölténnyel megtöltött puska csövébe be kell tolni a vezetőrudat, majd a fegyvert a megfelelő szögben tartva el kell sütni.

         A kilövéskor fellépő tehetetlenségi erő az ellensúlynál fogva kirántja a dörzsgyújtót, és a gránát működésbe lépett időzítő gyújtóval repül tovább. 7-8 másodperccel ezután a gyújtó felrobbantja a puskagránátot, függetlenül attól hogy milyen talajra érkezett, vagy hogy földet ért-e egyáltalán.

         A komoly robbanótöltettel ellátott masszív, bordázott gránátot nagy veszélyes repeszkörzete miatt lehetőleg fedezékből kell indítani.

         A hadvezetés a Mannlicher puskákat sosem látta el a puskagránátokhoz való irányzékokkal, így ez a fegyver meglehetősen pontatlan volt. A korabeli felvételeken látható fából készült állványok ugyan javítottak valamit a helyzeten, egyszersmint azonban helyhez kötött gránátvetőkké is változtatták az ezekre helyezett puskákat, pedig a puskagránát lényege éppen az lett volna, hogy a lövész akár előrenyomulás közben is megtisztíthassa maga előtt a terepet.

         A gyakorlatban igen megbízhatatlannak bizonyuló késleltetés sem vált a típus népszerűségének javára.

Alternatív felhasználás

         A puskagránát hagyományos kézigránátként is használható, ekkor a vezetőrudat ki kell csavarni a végéből. Hogy a dobótávolságot megnöveljük, egyszerű acélhuzalból készült nyelet is lehet csatlakoztatni hozzá olyképpen, hogy a huzal végeit a fejcsavar furataiba akasztjuk.

         Mivel kézigránátként a dobótávolsága jóval rövidebb, fokozottabban kell ügyelni a megfelelő fedezékre a szétrepülő repeszek miatt.

         A már kifejezetten kézigránátnak készült robbanóeszközök összeszerelése során a fej- és fenékcsavarokat egy-egy lapos koronggal cserélik fel, melyek közül az alsóba huzalból készült nyelet erősítenek. A változatlanul dörzsgyújtóval működő időzítő gyújtó elhelyezésének két módja is ismert, azt vagy a felső, vagy az alsó korong közepébe szerelik (a rajzról és a fényképekről ez hiányzik). A nyél visszahajló végének köszönhetően a kézigránátot könnyű hordani (akár a derékszíjba akasztva is), a kilógó dörzsgyújtó ugyanakkor ezt igen veszélyessé teszi, hiszen bármibe beleakadhat, ami a gránát robbanását eredményezi.





         Ahogyan az a fenti fotón látható, a két változatnak létezik egy keveréke is, ahol a gránáttest felső nyílását a puskagránát vezetőpálcáját és az időzítő gyújtót befogadó menetes dugó zárja le.

         Az olasz front egyik jellegzetessége volt, hogy a szembenálló felek nagy előszeretettel használták és másolták egymás hadfelszerelését. Ilyenek voltak az egyszerű, csappantyús gyújtású kézigránátok is, mint az olasz BPD vagy az osztrák-magyar Schwerhandgranate. Ez utóbbinak számos eltérő formájú változata ismert, az egyik a Zeitzünderhandgranate öntöttvas testének felhasználásával készült.



         A gránáttest alsó végét egy egyszerű, felső végét pedig egy gyújtócsonkkal felszerelt csavarmenetes dugó zárja le. A csonkra illesztett csappantyút szállítás közben egy fából készült védőkupak óvja, amit dobás előtt le kell venni, majd a csappantyút hozzá kell ütni egy kemény felülethez. A működésbe lépő csappantyú egy időzítő végigégése után indítja a gyutacsot, az pedig a robbanótöltetet.



         Az időzítő gyújtós kézigránát felhasználásával készült Schwerhandgranate egy másik változatánál a gyújtószerkezetet egy acéllemezekből hajlított lepattintható védősapka fedi szállítás közben.

         A gránát felhasználásával egy másik, jóval érdekesebb fegyvert is készítettek. Az állóháború kialakulásával több régen elfeledett hadieszköz is újjászületett, a számtalan kis- és nagyipari változatban gyártott lövészárok-buzogány között pedig megtaláljuk az időzítő gyújtós gránátok öntöttvas testének felhasználásával készült példányokat is. A felszínét borító erőteljes bütykök miatt a gránát ebben a szerepkörben is bevált; kialakításának és tömegének köszönhetően az ellenségeink többsége által viselt könnyű Adrian rohamsisak nem jelentett védelmet ellene.

A szolgálat vége

         1916-ban az addigi időzítő gyújtós puskagránátok helyett (amelyek robbanási pontja gyakorlatilag kiszámíthatatlan volt) egy csapódó gyújtós új modellt vezettek be. Kilövéséhez azonban ehhez is a puskacsövet erősen igénybe vevő vezetőpálcás megoldást alkalmazták, a korszerűbb csőtoldat (trombon) helyett. A régi típusok pedig lassan elfogytak a mindennapos öldöklő harcok során.

         A kézigránátok helyett (amelyek szintén az első rendszeresített típust alkották a monarchia haderejében) ugyancsak 1916-ban rendszeresítették a vízhatlan kartonpapírcsőből készült nyelű 16 M. csőkézigránátot, amely már kifejezetten kézigránátnak készült.

Forrás

Szijj J. - Ravasz I. szerk.: Magyarország az első világháborúban lexikon. Petit Real Könyvkiadó, 2000.

Képek

Tálosi Zoltán
Virágh Ajtony
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2007.12.20.
Frissítve: 2010.06.17