A forgópisztolyok története

A revolverek megjelenéséhez vezető út

      A pisztolyok a tűzfegyverek sorában viszonylag későn, az ágyúkat és puskákat követően jelentek meg a csatatereken. Ugyan már egészen korán történtek kísérletek könnyű, akár lóhátról is használható fegyverek készítésére, de a kézben tartott kanóccal való működtetéshez a katonának mindkét kezére szükség volt, így ez nem terjedt el.



Dörzskerekes lovassági pisztoly

      A valódi pisztolyok megszületéséhez egy új találmányon, a dörzskerekes gyújtószerkezeten át vezetett az út. Az új fegyver immáron egy kézzel is kezelhető volt, így megnyílt az út a lóhátról való használat felé. Mai szemmel nézve ezen lovassági pisztolyok egy része ugyan rendkívül hosszú csövű, egykezes markolatuk azonban egyértelműen megkülönbözteti őket a puskáktól.



Franciakovás elöltöltő pisztoly

      A néhány évtizeddel később megjelenő ütőkakasos elsütőszerkezet olcsóbb és egyszerűbb volt a dörzskeréknél, így megnyílt az út a gyalogság modern tűzfegyverekkel való felszerelése előtt. Ugyanakkor a lovassági pisztolyok között is megjelent az ütőkakas, bár a dörzskereket még jó ideig nem szorította ki teljesen. Egy évszázaddal később, valamikor 1610 után született meg azután a legkiforrottabb típus, a franciakovás szerkezet, amelyet szinte változtatás nélkül használnak majd több mint két évszázadon keresztül.

      1835-re azonban az osztrák hadvezetés is belátta, hogy a kovás elsütőszerkezet felett eljárt az idő. Ugyanakkor a nagyszámú, immáron elavult kovás fegyvert nem lehetett egyszerűen sutba dobni, vadonatúj fegyverekre való lecserélésük nem csupán rengeteg pénzbe, de hosszú időbe is került volna. Ezen a problémán segített a gyutacsos Console-rendszer, amely a régi kovás pisztolyok és puskák egyszerű átalakításán alapult. A Console-rendszerű átmeneti fegyvereket 1844-ben végül az 1844 M. Augustin lovassági pisztolyok váltották fel, amelyek már eleve gyutacsos elsütőszerkezettel készültek. Ugyanakkor maga a fegyver, amelybe az újfajta szerkezetet szerelték, még mindig ugyanaz a sima csövű elöltöltő pisztoly volt, mint fél évszázaddal korábbi franciakovás elődje.

      1854-ben új csappantyús rendszerű fegyver, a Lorenz puska került rendszeresítésre az osztrák hadseregben, öt évvel később pedig a lovasság részére is új pisztolyt vezettek be, az 1859 M. Lorenz pisztolyt. Addig is, amíg a fegyvergyárak megfelelő mennyiséggel tudták ellátni a csapatokat, a régi Augustin pisztolyokat alakították át a Josef Lorenz hadnagy által tervezett új elsütőszerkezethez. Maga az elsütőszerkezet alapjában véve alig változott, bár az új rézkupakos csappantyú csonkja átkerült a fegyvercsőre, leegyszerűsítve a szerkezetet. Sokkal lényegesebb újítás volt a huzagolt cső és a kúp alakú lövedék bevezetése, amely jelentősen megnövelte a fegyver hatásfokát. A késői Lorenzek pedig az addigi kovácsoltvas helyett már acélcsővel készültek.

      A haditechnika fejlődése azonban rendkívüli módon felgyorsult a XIX. század második felében, így alig több mint egy évtized elteltével már a Lorenzek kerültek lecserélésre egy új találmány, az egyesített lőszert tüzelő forgópisztoly jóvoltából. Pedig az osztrák hadsereg igen büszke volt Lorenz-rendszerű puskáira, amelyeket a legkorszerűbb csappantyús fegyvernek tartottak. Az 1866-os königrätzi vereség azonban világossá tette, hogy a jövő a hátultöltő fegyvereké, ezért a Lorenzeket (addig is, amíg a gyárak korszerű hátultöltő puskákkal látják el a hadsereget) átalakították Wänzel-rendszerű csapózáras hátultöltőkké.

      A változás természetesen a pisztolyokat is érintette, ez azonban másképpen zajlott, mint a puskák esetében. Eleddig a puskák és pisztolyok fejlesztése a megegyező elsütőszerkezetnek köszönhetően párhuzamosan haladt, mostantól azonban véglegesen szétvált. Míg a puskák fejlődése az egylövetű típusokon keresztül az ismétlőfegyverek felé haladt, az elöltöltő pisztolyokat (egy rövid, sikertelen közjáték, a Werndl rendszerű egylövetű hátultöltő pisztoly közbeiktatásával) a többlövetű revolverek, azokat pedig később az öntöltő pisztolyok váltották fel.



Egylövetű Werndl hátultöltő pisztoly

Az első revolverek

      Már egészen korán történtek próbálkozások az elöltöltő fegyverek egylövetű mivoltából eredő hátrányok kiküszöbölésére. Ennek legegyszerűbb, ugyanakkor meglehetősen drága módja az volt, hogy a katona több előre megtöltött pisztolyt vitt magával. Hamarosan megjelentek a két, majd többcsövű pisztolyok is, amelyeknek minden csövéhez külön elsütőszerkezet tartozott, majd az egyetlen elsütőszerkezettel felszerelt pisztolyok, amelyeknek csöveit lövés előtt kézzel kellett a megfelelő pozícióba fordítani. Ezek azonban még mindig drága, egyedi gyártású fegyverek voltak, amelyek nem terjedtek el széles körűen. A lovaskatona fegyvere továbbra is az egylövetű, többnyire párban használt pisztoly maradt.

      Forradalmi újdonságot e téren az 1830 körül szélesebb körben elterjedő kémiai gyújtású csappantyús elsütőszerkezet hozott. Megjelentek az első, többcsövű csappantyús gyújtású forgópisztolyok, amelyek még mindig elöltöltők voltak. Ezek a fegyverek azonban továbbra is alkalmatlanok voltak a rendszeresítésre, órmotlanságuk és pontatlanságuk nem állt arányban az árukkal.



Colt Walker revolver

      Az amerikai Samuel Colt az 1830-as években már egycsövű forgópisztollyal kísérletezett, amelynél csupán a töltényűr volt több furatú, az előtte lévő egyetlen cső pedig a tokhoz volt rögzítve. A fegyver azonban még mindig elöltöltő, csappantyús pisztoly volt, amelynek kakasát minden lövés előtt kézzel kellett megfeszíteni. Ennek ellenére lenyűgöző teljesítményt nyújtott, egy perc alatt 10-12 célzott lövést lehetett leadni vele. Nem volt kérdéses, hogy a jövő a forgópisztolyé, amely kezdte meghódítani a világot, és először az amerikai, majd az angol hadseregben is megjelent.

      A következő lépés az angol Robert Adams nevéhez fűződik, aki az elsütőszerkezetet tökéletesítette. Találmányának köszönhetően már nem kellett lövés előtt kézzel megfeszíteni a kakast, azt az elsütőbillentyű megnyomása húzta fel. Az új szerkezet a krími háborúban bizonyította előnyeit a tűzgyorsaság terén. Ugyanakkor az Adams revolvert sokan bírálták is azért, hogy a nehézkes elsütés miatt nem olyan pontos, mint a Colt. A megoldás a tökéletesített Adams revolver volt, amelynek kakasát pontos lövéshez kézzel is meg lehetett feszíteni, ugyanakkor nagyobb tűzgyorsaságot igénylő helyzetekben a korábbi módon használhatta a lövész.



Lefaucheux revolver

      A revolver szerkezetileg tehát megszületett, ugyanakkor változatlanul hosszadalmas maradt a töltés a különálló csappantyús papírtölténnyel. Végül a francia Casimir Lefaucheux találmányával vált tökéletessé a forgópisztoly. Az egyesített töltény megalkotására ugyan már korábban történtek kísérletek, a gyúszeges, rézhüvelyes Lefaucheux-töltény bizonyult azonban az első valóban használható ilyen lőszernek. Rendszeresítésre azonban csak a francia haditengerészetnél került, a hüvelyből oldalt kiálló gyúszeg ugyanis nem bizonyult elég biztonságosnak.

      A fejlődést azonban már nem lehetett megállítani, és a XIX. század második felében egymás után jelentek meg a legkülönbözőbb fémhüvelyes lőszerrel működő revolverek. Ennek a sokszínűségnek csupán részben magyarázata a fegyvergyártók egyre tökéletesebb megoldások felé törekvő útkeresése. Ezidőtájban kezdték el ugyanis a feltalálók szabadalmakkal védeni újításaikat, így a konkurencia már nem másolhatta azokat gátlástalanul: változtatni kellett rajtuk, hogy a szabadalmi jogot kijátszhassák. Ennek megfelelően gyakran teljesen szükségtelen és túlbonyolított megoldások jelentek meg, majd tűntek el végérvényesen.

      Ezeket az évtizedeket végül két tölténytípus élte túl, a korlátozottan a mai napig alkalmazott peremes, illetve a széles körűen elterjedt központi gyújtású csappantyúval szerelt lőszer. Ezeknek a töltényeknek az alkalmazásával a forgópisztoly tökéletessé vált, és minimális gyártástechnológiai, illetve ergonómiai változtatásoktól eltekintve a mai napig szinte változatlan maradt immár több, mint egy évszázada.

Revolverek az osztrák-magyar hadseregben

      Az osztrák hadsereg azonban meglehetősen konzervatívan viszonyult a revolverekhez, illetve általában a többlövetű fegyverekhez, így a különböző Colt, Adams és Lefaucheux forgópisztolyok legfeljebb a tisztek megbámult magánfegyvereiként jelenhettek meg a birodalom kaszárnyáinak falai között. Az 1860-as évek végén azonban, amikor a csappantyús fegyvereknek végleg bealkonyult, a lovasság lőfegyvereit is korszerűsíteni kellett. A lovas fő fegyvere a kard, illetve az ulánusok által használt dzsida mellett továbbra is a rövid csövű lovassági puska, a karabély maradt, a korábbi csappantyús pisztolypár helyett azonban merészen az új fegyvert, a többlövetű forgópisztolyt rendszeresítették.

      A sokéves késlekedésnek tehát végül szerencsés következményei lettek: az osztrák-magyar lovasság az egylövetű csappantyús Lorenz pisztolyok után egyből modern hátultöltő, központi gyújtású rézhüvelyes lőszert tüzelő fegyvert kapott, átugorva ezzel jónéhány, a fegyverzet modernizációját lelassító lépcsőfokot.

      (Megjegyzendő, hogy a császári haditengerészet számára már az 50-es évek végén beszereztek néhány száz eredeti angol, majd innsbruck-i gyártású elöltöltő Colt Navy "Mannschafts- oder Bord-" (azaz legénységi vagy fedélzeti-) revolvert, de ezek a szárazföldi hadseregben nem terjedtek el.)



1870 M. Gasser forgópisztoly

      Az osztrák Leopold Gasser ekkorra már tapasztalatokat szerzett az Adams revolverek hazai gyártásában, 1867-ben tehát nekilátott, hogy kifejlesszen egy modern tölténnyel működő fegyvert. Pisztolya 1870 M. forgópisztoly néven került rendszeresítésre a lovasságnál.

1870/74 M. Gasser forgópisztoly	Gasser-Kropatschek forgópisztoly

      1874-ben megjelenő rövidebb csövű, könnyebb változatával, az 1870/74 M. forgópisztollyal már a gyalogos tiszteket szerelték fel, miközben megjelent a kisebb űrméretű Gasser-Kropatschek, és saját revolvereket kaptak a rendőrség, csendőrség és a posta alkalmazottai is.



1898 M. Rast-Gasser forgópisztoly

      Az osztrák-magyar hadsereg utolsó rendszeresített forgópisztolya az 1898 M. Rast-Gasser lett. Ekkoriban váltak az addig csupán technikai kuriózumnak tekintett öntöltő pisztolyok egyre tökéletesebb és megbízhatóbb szerkezetté. A XX. század elején egymás után jelentek meg azok a műszaki megoldások (különösen a Colt és a Browning pisztolyokon), amelyek máig megtalálhatók a korszerű maroklőfegyvereken.

1907 M. Roth-Steyr öntöltő pisztoly	1912 M. Steyr öntöltő pisztoly

      1907-ben azután az osztrák-magyar lovasságot, a nagyhatalmak fegyveres erői közül elsőként egy öntöltő pisztollyal szerelték fel. Az 1907 M. Roth-Steyr azonban nem tudta teljesen kiszorítani a forgópisztolyt, ahogyan a később rendszeresített 1912 M. Steyr sem. A Gasserek a világháború végéig elkísérték a monarchia katonáit.

Forrás

Balázs - Pongó: Pisztolyok, revolverek. Zrínyi kiadó, 1977.
Gabriel, E.: Die Hand- und Faustfeuerwaffen der habsburgischen Heere. ÖBV, 1990.
Harding, D. - Gray, R. szerk.: Fegyvertípusok enciklopédiája. Gemini, 1995.
Lugs, J.: Handfeuerwaffen. Militaerverlag der DDR

Feltöltve: 2008.09.09.