A légpuska

Előzmények

         A sűrített levegőt sokkal hosszabb ideje használja az emberiség lövedékeknek a fegyvercsőből való kirepítéséhez, semmint azt gondolnánk. Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Indonézia dzsungeleiben egyes, a kőkort éppencsak maguk mögött hagyott törzsek vadászai a mai napig használják hagyományos fúvócsöveiket, amelyekből az aprócska, többnyire méreggel preparált nyilakat a saját tüdejük segítségével előállított sűrített levegővel lövik áldozataikra.

         A nyugati világban ezek az eszközök nem terjedtek el (vagy már az írott történelem kezdetére feledésbe merültek), és a sűrített levegőt legfeljebb a félelmetes görögtűz célba juttatására használták fel a hadviselő felek: ez a fegyver még a bizánci-török háborúk tengeri csatáiban is szerepet játszott.

         A XVIII. századig a sűrített levegő katonai alkalmazása szünetelt, ekkoriban azonban egy új fegyver született, a szélpuska. Ezek az előre megtöltött nagynyomású légtartállyal működő (és emiatt a modern dugattyús légpuskáknál jóval nagyobb teljesítményű) puskák csendes működésüknél fogva eleinte főként a vadászok körében váltak népszerűvé, hamarosan azonban a hadszíntereken is megjelentek, meglehetősen vegyes érzelmeket keltve. Attól függően ugyanis, hogy az ember a fegyver melyik végén állt, a szélpuskásokat vagy jól képzett elit katonáknak, vagy közönséges orvgyilkosoknak tartották.

         Az osztrák hadsereg 1779-ben rendszeresítette a Girandoni-féle szélpuskát néhány elit vadászalakulata számára, és ez azután ha nem is döntő, de mindenképpen hírhedt szereplőjévé vált a napoleoni korszak osztrák-francia összecsapásainak. Eredményeit mi sem bizonyítja jobban, minthogy Napoleon állítólag halálosan gyűlölte e fegyvert és használóit.

         A sűrített levegő az első világháború lövészárokharcaiban is fontos szerepet kapott: a csendes, mégis hatékony légaknavetők a viszonylag közeli árkokból is a felfedeztetés veszélye nélkül tarthatták tűz alatt az ellenséges csapatokat. Ennél is nagyobb jelentőségre tett szert azonban a tengeri hadviselésben, ahol a torpedók vetőcsőből való indítására használták.

         A Magyar Királyi Honvédségben alkalmazott légpuskák egészen más célt szolgáltak, mint félelmetes elődeik: ezek a viszonylag kis teljesítményű fegyverek a lőkiképzés legolcsóbb és akár szobai körülmények között is használható eszközeiként szolgáltak.

A légpuska

Űrmérete: 4,5 mm
A rugó nyomóereje: 30-40 kg
A rögzített irányzékhoz tartozó lőtávolság: 20 m
Legnagyobb lőtávolsága: 300-350 m

Ballisztikai adatok:

Távolság m	Röpmagasság cm	Magassági szórás cm	Szélességi szórás cm	Behatolási mélység puhafába cm
10	8	5	3	10
20	9	11	7	6
30	10	17	12	4
40	25	24	18	3
50	54	32	25	2

         A lövedék 100 m távolságon fán és falon még látható nyomot hagy.

Leírása:
         A légpuska a rendszeresített 95 M. ismétlőpuska alakját követi, az eltérő szerkezetből adódó különbségek mellett.
         Az eredeti ismétlőpuska zárkeretének helyén találjuk az erős acélcsőből készült és csavaros kupakkal lezárt léghengert az olajozott bőrtömítéssel ellátott dugattyúval, a vezetőrúddal és a nyomórugóval. A vezetőrúd végén kialakított nyugaszba akad bele a fegyver felhúzásakor az elsütőbillentyűn kialakított zárkapocs. Lövéskor a nyugaszból kikapcsolódó zárkapocs elengedi a vezetőrudat, amely a nyomórugó hatására nagy erővel előretolja a dugattyút, az pedig maga előtt összesűríti a hengerben lévő levegőt. A lövedéket a csőből a levegő hirtelen megnövekedő nyomása repíti ki. Az elsütőbillentyű sátorvasa előtt egy, ugyancsak az ismétlőpuska vonalvezetését utánzó társzekrény-imitációt találunk.
         A tusa alsó részébe mélyített üregben találjuk a légpuska felhúzását elősegítő feszítőkengyelt. Ennek hátsó vége a léghengerhez van erősítve, és a hozzá kapcsolt nyomókaron keresztül a dugattyúval áll összeköttetésben. Alsó részén egy rugós gombot találunk, melynek segítségével a visszahajtott feszítőkengyel szilárdan rögzül a helyén.
         A légpuska irányzéka ugyancsak az alapfegyver keretirányzékát utánozza, de attól eltérően nem lehet felhajtani, így csak egyetlen állása van. Mögötte találjuk a rugós töltényhengert, ami a gomb megnyomásakor jobbra kiugrik, szabaddá téve a töltőnyílást. A töltőnyílásba helyezett lövedéket a helyére visszanyomott töltényhenger vezeti a csőbe.

Működése

         A légpuska használatakor bal kézzel tartsuk meg azt az irányzék alatt úgy, hogy a fegyver jobb oldala legyen felül. A jobb kéz mutató és hüvelyujjával fogjuk meg és húzzuk hátra és kifelé a feszítőkengyel kioldógombját, majd ugyancsak a jobb kézzel markoljuk át az ágyazatból előtűnő feszítőkengyel felső végét a gomb alatt, és határozott mozdulattal addig húzzuk hátrafelé, amíg meg nem halljuk a zárkapocs kattanását, amint a vezetőrúd nyugaszába akad. Ekkor a feszítőkengyelt hajtsuk vissza eredeti helyzetébe és rögzítsük.

         A bal kéz hüvelyujjával nyomjuk meg a töltényhenger nyomógombját, majd miután a töltényhenger jobb felé kiugrott, a szabaddá váló töltőnyílásba jobb kézzel hegyével előre helyezzünk be egy lövedéket. Nyomjuk vissza a töltőhengert a helyére. A fegyvert ezzel felhúzva és töltve, célzás után leadhatjuk a lövést.

         A felhúzás és a töltés sorrendjét tartsuk be, és a felhúzott, de töltetlen fegyvert soha ne csettentsük el, mert ez a nyomórugó töréséhez és a tömítés megrongálódásához vezethet. Ügyeljünk arra is, hogy a feszítőkengyel lövés előtt teljesen be legyen hajtva, ellenkező esetben ugyanis az a lövés pillanatában nagy erővel csapódik előre és sérülést okozhat.

Lőkiképzés a légpuskával

         A légpuska ugyan olcsó és bárhol használható eszköze a lőkiképzésnek, az éles lövészetet azonban mégsem pótolja, ráadásul annak hiányában káros beidegződéseket okozhat, ezért a Lőutasítás nyomatékosan felhívta a kiképzők figyelmét néhány fontos dologra. Hogy a fegyvernek a gyalogsági puskától eltérő szerkezete és működése a legénységet ne zavarja meg túlságosan, a legalapvetőbb kezelési és karbantartási fogásokon túl semmilyen egyéb anyagismeretet nem szabad megkövetelni tőle, szétszednie sem szabad. Ugyanakkor súlyt kell fektetni arra, hogy minden légpuskás lövészet alkalmával saját fegyvere és oktatótöltények felhasználásával a gyalogsági puska töltőfogásait is gyakorolja.

         Mindezek figyelembevételével a légpuska a lőkiképzés fontos eszközévé válhat, már csak azért is, mivel vele sokkal gyakrabban lehet gyakorolni mint éles fegyverrel, az ezáltal elsajátítható ismeretek pedig, különösen az újonckiképzésben, rendkívül hasznosak.

         A Magyar Királyi Honvédség negyedszázados létét végigkövető anyagi nehézségeket különösen jól szemlélteti a légpuskás lőkiképzés előírásainak azon pontja, amely a kilőtt ólomlövedékek összegyűjtéséről és az azokkal való elszámolásról intézkedik...

Forrás

Harding, D. - Gray, R. szerk.: Fegyvertípusok enciklopédiája. Gemini, 1995.
Lőutasítás a kézi lőfegyverek és a géppuska számára, 1. füzet, függelék. Budapest, 1926.

Feltöltve: 2008.11.03.