A 36 M. Tak. tányérakna

Előzmény

         A telepített fegyverek története a régmúltba nyúlik, eredetük az egyszerű csapdákig és telepített akadályrendszerekig vezet vissza bennünket a történelmen keresztül.
         A római hadsereg rendszeresen használt olyan akadályokat, amelyeket visszatartó hatásuk miatt a modern aknamezőkhöz lehet hasonlítani. Ezek a farkasvermek, vassulymok és földbe vert vastüskék egyfelől valódi sérüléseket okoztak a támadóknak, másfelől azonban áthatolhatatlannak tűnő vonalaiknak nem lebecsülendő morális hatásuk is volt. Ez a kettősség a mai napig jellemzi a telepített fegyvereket.
         A puskapor felfedezése új lehetőségeket teremtett a fegyverfejlesztés terén, és a 16. században megjelentek az első robbanó aknák. Ezek még csupán ferdén a talajba mélyített gödrök voltak, amelyek aljára robbanótöltetet rejtettek, azt pedig kőtörmelékkel borították. Ez az egyszerű fegyver robbanásakor nagy területet volt képes kődarabokkal megszórni, működtetéséhez azonban gyújtózsinór és az azt meggyújtó ember szükségeltetett. (Az ilyen robbanóeszközöket ma megfigyelt aknának nevezzük.)
         A továbblépéshez egy új találmányra, a modern gyújtószerkezet megjelenésére volt szükség. Az első önműködő aknákat az amerikai polgárháborúban próbálták ki. Ezek tulajdonképpen egyszerű tüzérségi robbanó lövedékek voltak, amelyeket a szokásosnál érzékenyebb, ütődésre gyújtó szerkezettel láttak el, és a földbe rejtettek. Működésük kielégítő volt, a csupán esetenként használt fegyverek morális hatása azonban elmaradt: az ágyútűzhöz szokott támadó ellenséget nem zavarták meg a szórványos robbanások, és a földbe rejtett halálról mit sem tudó katonák rendületlenül törtek előre. Talán ez a sikertelenség a magyarázata annak, hogy az akna a szárazföldi hadviselésben egy időre feledésbe merült. Az első világháborúban a szembenálló felek hagyományosabb megoldásokat használtak: az ellenség távoltartására a spanyolbakot és a szögesdrótot, pusztítására a kézifegyverek mellett a tüzérséget és a kézigránátokat, valamint az aknavetőket alkalmazták.
         Az aknák újrafelfedezésére végül a két világhorú közötti "kis hidegháború" idején került sor, amikor az egykori és leenedő ellenfelek erőd- és akadályrendszerek építésével igyekeztek megállítani az esetleges támadókat, akiket az új doktrínáknak megfelelően a jövőben immár harckocsik is segítik majd. Mivel a hagyományos akadályok már elégtelennek, az összefüggő erődrendszerek pedig kivitelezhetetlenül drágának bizonyultak volna, megoldásként az olcsó, nagy tömegben gyártható és önműködő aknamezők telepítésének gondolata felé fordultak, amely a tengeri hadviselésben már elterjedt és bevált módszernek számított. A 30-as években egyre-másra születtek meg azok a gyalogsági- és harckocsiaknák, amelyek végül az új világháború kitörésekor a szembenálló felek arzenálját fogják majd képezni.
         Az 1936-ban a magyar honvédség által rendszeresített, szellemes megoldásokban bővelkedő tányérakna egyetlen fegyverbe próbálta egyesíteni a gyalogsági- és harckocsiaknákat. De ahogyan az már lenni szokott, a hibrid megoldás a gyakorlatban végül egyik célt sem szolgálta kellően: a másfél kilogrammos robbanótöltet gyalogság ellen szükségtelenül soknak, harckocsik ellen azonban elégtelennek bizonyult.

A 36 M. Tak. tányérakna

Tömege: 3,5 kg
Átmérője: fedél 25,3 cm, test 20,2 cm
Magassága: 8,8 cm
Robbanótöltet: 1,5 kg Tri. II tányérakna préstest
Gyújtó: 36 M. aknagyújtó

Leírása:
         Az aknatest és az aknafedél acélból, a gyújtó sárgarézből készült. Az aknafedél három, sasszeggel biztosított tüskével csatlakozik az aknatest oldalára erősített fülekhez, minden tüskén két-két furat található. Szállítási helyzetben, amikor a gyújtó nyílását a szájbetét zárja le, a fedelet a felső furatokba illesztett sasszegek tartják a helyükön. A beállított gyújtó becsavarása után az óvatosan visszahelyezett fedelet már az alsó furatokon átdugott sasszegek rögzítik. A gyújtó nyomógombjára támaszkodó domború aknafedél bármely pontjára ható nyomás működésbe hozza az aknát, még akkor is, ha az csak a szélét éri.

         A 36 M. aknagyújtó beállító szerkezetének hat állása van, K (kicsi), 1, 2, 3, N (nagy) és H (húzásra). Az első öttel a gyújtó működéséhez szükséges nyomóerőt lehet beállítani. K állásban ez az érték 35 kg, vagyis ebben az állásban gyalogság ellen is használható. Az 1-es állásban a nyomóerő 100, a 2-esben 200, a 3-asban 300, az N állásban pedig 350 kg. Az állító gyűrű forgatásakor a gyújtó belsejében lévő, ferdén levágott végű nyíróék kifelé vagy befelé csúszik az ütőhenger alatt. K állásban a legkisebb, N állásban a legnagyobb keresztmetszetű felület kerül a nyíróék fölé, ekkor a henger peremének elnyírásához a legnagyobb nyomóerő szükséges.
         Fontos, hogy a fenti értékek csupán egyenletes nyomásra vonatkoznak, dinamikus erőhatások már kisebb tömeg esetén is felrobbanthatják az aknát: pl. egy nagyobb értékre állított gyújtó egy futó 75 kg-os ember alatt is működésbe léphet. Felrobbanhat az élesített akna attól is, ha kis magasságból a földre esik.

         Amennyiben megfigyelt aknaként akarjuk használni, a gyújtót H állásba kell állítani. Ekkor az ütőhengert nem a nyíróék, hanem csupán a biztosítószeg tartja távol a csappantyútól. Telepítéskor tehát a biztosítószeget nem távolítjuk el, hanem zsinórt rögzítünk hozzá, amelyet a megfigyelőállásig vezetünk, és az aknához hasonlóan álcázunk. A megfelelő pillanatban a zsinór meghúzásával kirántjuk a biztosítószeget az ütőszeget magába foglaló ütőhenger alól, és az akna felrobban. A gyújtó H állásba csak úgy állítható, ha előtte a biztosító gátlócsavart eltávolítjuk, az ugyanis az állító gyűrűt csak a K és N állások között engedi fordulni.

Gyártók:
         A fenti képeken szereplő aknatestet a budapesti Telefongyár készítette, a gyújtóban a szintén budapesti Hirmann Ferenc cégjelzése látható.

Szállítása:
         6 db egymásra helyezett 36 M. Tak. és egy 6 db 36 M. aknagyújtót tartalmazó doboz képez egy Tak. csomagot, amelyet az aknafedelek kivágásain átvezetett kenderből készült heveder fog össze. 5 db ilyen Tak. csomag, vagyis 30 db akna és 30 db gyújtó kerül egy Tak. málházóládába.

Telepítés és működés

         Az aknazár elrendezését a műszaki záróharc utasítás tartalmazza, az aknamezőről pedig minden esetben vázlatnak kell készülnie.

         A telepítő részleg kiássa az akna vagy aknák helyét, már ekkor ügyelve arra, hogy a megbolygatott növényzet és a kiásott föld a rejtés után ne árulkodjon az akna helyéről. A növényzetet ezért lehetőleg egyetlen gyeptéglaként emeljük ki, a földet pedig sátorlapra, rongyra vagy papírra helyezzük. Az aknaágy kb. 5-8 cm-rel mélyebb legyen, mint az akna magassága, hogy legyen hely a gyeptéglának. Ha nagyobb robbanóhatást akarunk elérni, az akna alá 4,5-9 kg robbanóanyagot is tehetünk.
         Közben az aknatelepítő részleg rajparancsnoka, vagy helyettese kicsavarja a leszerelt fedelű akna szájbetétét, majd beállítja a gyújtón a megfelelő súlyértéket. Ehhez a nyomógombházat csavarkulccsal meg kell lazítani, majd a beállítás után újra meghúzni. Ezután becsavarja a gyújtót az aknatestbe, elszakítja a biztosítószeg spárgáját, majd a szeget visszanyomja a helyére.
         Ekkor a telepítő részleg tagjai egy-egy előkészített aknához lépnek, ráhelyezik a fedőlapot, és a három sasszeget a tüskék alsó lyukaiba illesztve összeszerelik az aknákat. Az előzőleg eltávolított szájbetétet a biztosítószeg húzózsinórjára kötik, majd a fedőlapra helyezik. Az aknákat a fedőlapjuknál fogva felemelik, és az előkészített aknaágyba helyezik őket, majd az oldalra félretett szájbetétre rátérdelve (hogy az vissza ne hulljon a gödörbe, és később biztosan megtalálható legyen) az aknát rejti.
         Az aknákat soronként telepítik, élesítésük a munka végeztével történik úgy, hogy a szájbetéthez kötött húzózsinór segítségével a biztosítószeget kihúzzuk.

         Amikor az aknafedelet nyomás éri, az az erőhatást átadja a gyújtó nyomógombjának, amely összenyomja az ütőrugót, és nyomást gyakorol az ütőszeget magába foglaló réz ütőhengerre. Az ütőhenger pereme nekinyomódik a nyíróéknek. Ha a nyomás elég nagy, a nyíróék átvágja a peremet, és az ütőszeg a csappantyúba szúr. A csappantyú szúrólángja begyújtja a gyutacsot, az pedig a robbanótöltetet, és az akna felrobban.

animáció 36 M. aknagyújtó nyomásra állítva

animáció 36 M. aknagyújtó húzásra állítva

         A húzásra állított gyújtóban az ütőszeget magába foglaló ütőhengert a biztosítószeg tartja távol a csappantyútól. A biztosítószeg húzózsinórral való kirántása után az ütőszeget az ütőrugó nyomja a csappantyúba.

         Ha az aknazárra már nincs szükség, azt meg kell szüntetni. Ez rendszerint az aknák felrobbantásával történik, de ha szükség van rá, az aknákat fel is lehet szedni. A telepítési vázlat alapján fel kell deríteni az aknák és aknasorok helyét és irányát, majd valamennyi aknáról kézzel el kell távolítani a fedő talajréteget. Robbantásnál ezután 0,1-0,5 kg-os szerelt tölteteket kell az aknafedelekre helyezni, és biztonságos helyről azokat felrobbantani.
         Felszedéskor a fedelénél fogva óvatosan kiemelt aknákat az aknamező mögött 8-10 méterrel egyenként szétszerelik, és málházzák. A rozsdás, sérült aknákat azonban ilyen esetben is meg kell semmisíteni.

A 36 M. gyakorló tányérakna

         Kialakítása megegyezik az éles aknáéval, de az aknatest fedelén a gyújtó körül 6 db, alul középen 1 db 5 mm átmérőjű furat található. Belül a gyújtófészek egy hengeres, ugyancsak perforált lemezzel van elválasztva a körülötte lévő tértől, a lemez palástján felül és alul 4-4 furat van kialakítva.

         A gyakorló tányérakna robbanótöltetét egy hatásjelző helyettesíti, amely működésbe lépéskor fehér füstöt fejleszt, ez a fedél nyílásain át távozik az aknatestből. Gyújtója az éles aknáéhoz hasonló, de gyutacsot nem, csupán csappantyút tartalmaz. Működése is hasonló, emellett többször használható, az új gyutacs behelyezésekor mindig az ütőhenger szélének ép részét kell a nyíróék fölé fordítani. Ha már teljesen elhasználódott, az ütőhenger újra cserélhető. Az aknatest másik hatásjelző beszerelése után szintén újra felhasználható.

         Málházása és telepítése az éles aknáéhoz hasonlóan történik.

A szolgálat vége

         A 30-as években még megfelelőnek tűnő 36 M. Tak. a háború előrehaladtával gyorsan elavult, és páncélosok ellen szinte már csak kiegészítő töltetekkel ellátva volt hatásos. 1943-ban a még nehezebb ellenséges harckocsik megjelenésére válaszul végül két teljesen új konstrukciójú, nagyobb robbanótöltetű aknát rendszeresített a honvédség, a 43 M. Hak. hasáb- és a 43 M. Tak. tányéraknát.

Forrás

Műszaki záróharc (Tervezet)

Harding, D. - Gray, R. szerk.: Fegyvertípusok enciklopédiája. Gemini, 1995.

Hatala A. - Kelemen F.: Jegyzet a katonai robbanótestek szerkezetének és működésének

megismeréséhez és megértéséhez. Vitaliq Bt., 2003.

www.lexpev.nl/minesandcharges/sovietbalkan/hungary/36mtak.html

Képek

Horváth Gábor
APFSDST
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2006.11.09.
Frissítve: 2009.12.08.