Az öntöltő pisztolyok XIX. század végi megjelenéséhez számos fontos találmányon át vezetett az út. A lőpor
felfedezését és a tűzfegyverek elterjedését követően az első ilyen az izzó kanócot felváltó mechanikus elsütőszerkezet
volt, amelynek köszönhetően a lovasok immár egy kézzel is működtetni tudták előre megtöltött dörzskerekes, majd kovás
fegyvereiket; megszületett a pisztoly. A kisméretű, önvédelmi célra is megfelelő fegyverből többet is hordhatott
magánál a katona (vagy akár az útonállóktól rettegő civil), de hamarosan megjelentek a különböző megoldású többcsövű,
többlövetű pisztolyok is.
A következő fontos állomás a kémiai gyújtás elterjedése volt. Egy többlövetű
csappantyús fegyver
megtöltése ugyan hasonlóan hosszadalmas volt mint kovás elődjéé, működése azonban egyszerűbbé vált, a felporzó lőport
felváltó gyújtókupak pedig nedves időben is megbízhatóbbnak bizonyult. Nem volt többé szükség a sérülékeny és gyakori
cserére szoruló kovára sem, az eladdig bonyolult szerkezetű kakas közönséges ütőkalapáccsá egyszerűsödött. Megszülettek
az első igazi
forgópisztolyok.
A következő lépést az egybeszerelt lőszer jelentette, amelynek őse a kései elöltöltő fegyverek lőport és lövedéket
egyaránt tartalmazó előrecsomagolt tölténye volt. Ezeket ugyan még fel kellett tépni a töltés előtt hogy tartalmát a
hagyományos módon tölthessék a fegyverbe, az 1866-os königrätzi porosz győzelem okán elhíresült Dreyse-féle gyútűs
hátultöltő fegyverek papírtöltényei azonban már csappantyút is tartalmaztak, így azokat mindenféle előkészület nélkül
azonnal be lehetett tölteni.
A XIX. század második felét a lőfegyverek szédítő iramban felgyorsult fejlődése jellemezte, amit nem kis mértékben az
alkalmazott töltények korszerűsödése eredményezett. Megjelentek az első töltényhüvelyek, amelyekben a csappantyú immár
a fenékrészbe volt szerelve, ellentétben Dreyse megoldásával, aki azt a lőportöltet és a lövedék között helyezte el. A
hüvelyek eleinte még pusztán csomagolóanyagok voltak, oldalfalukat sérülékeny papír vagy vékony fémfólia alkotta, ezeket
azonban hamarosan felváltotta a ma is ismert forma. Lövedékük ugyan még ólom volt, a
többlövetű szekrény- és csőtáras puskákhoz azonban már a töltés közbeni
igénybevételeknek jobban ellenálló kemény fémburkolatú lövedékeket készítettek. Ezzel és a nagy teljesítményű modern
lőporok felfedezésével megnyílt az út a nagy tűzgyorsaságú automata
géppuskák kifejlesztése
felé éppúgy, mint az
öntöltő puskák és pisztolyok megalkotásához. Megkezdődött az útkeresés
időszaka.
| Borchardt, 1893 |
|
Luger P-08 |
|
Browning mod. 1903 |
Az első sikeresnek mondható öntöltő pisztoly az ormótlansága miatt inkább a felcsatolható tusájával gyorstüzelő karabélyként
népszerűvé vált Borchardt volt, Luger által tökéletesített és elegánsabb formába öltöztetett változata azonban jóval nagyobb
hírnévre tett szert: a Parabellum máig a világ egyik legismertebb pisztolya.
A korai öntöltőkön a kísérletezés időszakának változatos megoldásait figyelhetjük meg. A Parabellum rendhagyó csuklós szerkezete
nem terjedt el, ahogyan végül nem lett sikeres számos más, ma már különösnek ható újítás sem, mint amilyen pl. a hosszú
csőhátrasiklás, a forgó zár, de az egyik legkülönösebb, bár egyben legkézenfekvőbb ötlet, a félautomata forgópisztoly sem.
Az új évszázad majdan követendő irányvonalát végül a hátrasikló szánnal ellátott, még ma is modern megjelenésűnek ható Browning
pisztolyok tűzték ki, amelyek számos későbbi fejlesztésnek szolgáltak alapul.
A továbbiakban hagyjuk a nagyvilágot magára, és koncentráljunk csak az Osztrák-Magyar Monarchiában folyó fejlesztésekre.
| Schönberger modell 1892 |
|
Dormus modell 1894 |
|
Mannlicher modell 1894 |
Bár pisztolyaik a monarchia haderejében nem kerültek rendszeresítésre, itt kell megemlékeznünk az ismétlőpuskáiról elhíresült
Ferdinand Mannlicherről, a géppuskákkal is kísérletező Georg Dormus -
Karl Salvator párosról, Konrad Kromarról, és végül, de nem utolsósorban
a sokak szerint 1892-ben a világ első igazi öntöltő pisztolyának megalkotójáról, Schönbergerről,
akik mind kivették a részüket a mai modern pisztolyok megszületéséhez vezető munkából.
| Krnka modell 1895 |
|
Frommer modell 1901 |
|
Krnka modell 1904 |
Ne siessünk azonban ennyire előre, hiszen még csak a századfordulót követő években járunk, amikor a monarchia területén
olyan tehetséges fegyverszerkesztők és gyártók dolgoznak, mint a már ekkor is legendának számító cseh
Karel Krnka vagy éppen az újonc magyar Frommer Rudolf, akik időnként
egymással is konzultálva igencsak eredeti ötletekkel állnak elő.
| 7 M. pisztoly (Roth) |
|
10 M. pisztoly (Frommer) |
|
12 M. pisztoly (Steyr) |
Frommer munkái kezdetben nem aratnak átütő sikert, csupán majd a 10 M. pisztolyát sikerül
elfogadtatnia a magyar csendőrséggel és határrendőrséggel (bár a fegyver kiválóságát jelzi, hogy ezidőben Svédországba
is eljutott, mint a svéd hadsereg újonnan rendszeresíteni kívánt pisztolyának egyik esélyes típusa). Krnka azonban egy
évtizednyi meddő próbálkozás után (a hadseregben uralkodó vaskalaposságnak köszönhetően a revolver ugyanis nehezen adta
meg magát) végül a világ első, egy nagyhatalom által rendszeresített öntöltő pisztolyának megalkotójaként tekinthet magára
1907-ben, igaz, a fegyver nem az ő, hanem a Roth cég neve alatt válik ismertté.
A hatalmas (noha méretéhez képest meglehetősen aprócska tölténnyel működő) 7 M. mai szemmel
nézve igencsak szokatlan formájú és szerkezetű, a Steyr gyár új pisztolyán azonban már a divatos irányvonalat fedezhetjük
fel: bár mindkét fegyver felülről a hüvelykivető nyíláson át, töltőléccel tölthető, a 12 M.
már hátrasikló szánnal készül a 7 M. merev tokjával szemben. A régi forgópisztolyok mellett ez a két típus alkotja a
monarchia pisztolyarzenálját az 1914-ben kitörő nagy háború elején.
| Frommer Stop |
|
Frommer Baby |
A hamarosan felmerülő fegyverhiánynak köszönhetően végre Frommer is nagyobb hírnévre tehet szert. Jó reklámérzékkel
Stopnak, azaz megállítónak nevezett új pisztolya kialakításában a mentor, Krnka modelljével mutat rokonságot, forgó zárja
ugyanakkor meglehetősen szokatlanná teszi a pisztolyok között. A nagy számban használt Stop hivatalos
rendszeresítésre ugyan nem kerül, a két rendszeresített típussal szemben mégis van egy igencsak előremutató, bár már a
10 M.-nél is megjelenő tulajdonsága: a világ többi részén akkor már előszeretettel alkalmazott kivehető tárral van ellátva,
amely jelentősen megkönnyíti és meg is gyorsítja az újratöltést.
Nem a Frommer Stop az egyetlen, nem hivatalos pisztoly azonban a monarchia katonájának kezében: különösen a pisztolyaikat
maguk beszerző tisztek körében számos más fegyvert is találunk, többek között a Steyr belga licenszű, tisztításhoz
lehajtható csövű, de ugyancsak kivehető szekrénytárral készült 1909-es modelljét, amelynek (a Frommer
Stop "kistestvéréhez", a Baby-hez hasonlóan) zsebpisztoly méretű változatát is árulják.
| Steyr modell 1909, 7,65 mm |
|
Steyr modell 1909, 6,35 mm |
A vereség és az összeomlás füstködéből előtántorgó megcsonkított Magyarország minden tekintetben nehéz helyzetben találja
magát a 20-as évek elején: a monarchia nyersanyaglelőhelyei és feldolgozó üzemei zömmel a többi utódállam kezén maradtak,
és az ország még a trianoni békediktátum által engedélyezett és gyakorlatilag semmire (még a határok puszta védelmére) sem
elegendő fegyverzetet is csak nehezen tudja előteremteni. Nem kedvezőbb a helyzet a pisztolyokkal kapcsolatban sem. A háború
előtt a kissé máris ódivatúnak számító 7 M. típust ugyan a budapesti üzem is gyártotta, a kizárólag ausztriai eredetű nagy
teljesítményű 12 M.-ből azonban csak annyi van, amennyi az összeomlás után itthon maradt. Külföldi beszerzéshez gyakran még
az ennél fontosabb dolgokra sem jut elegendő forrás, marad tehát a hazai gyártás és a már jól ismert Frommer modell, a Stop,
amely így a Nemzeti Hadsereg, majd a Magyar Királyi Honvédség első rendszeresített maroklőfegyvere lesz
19 M. pisztoly néven.
Frommer Rudolf azonban nem ül a babérjain, máris piacra dob egy, a Stopnál ugyan hagyományosabb kialakítású, de kommersznek
azért mégsem nevezhető zsebpisztolyt
Liliput néven. Az aprócska, 6,35 mm űrméretű fegyver számos,
a nagyokra jellemző vonást is hordoz, többek között szánakasztóval is el van látva, így amikor a 20-as évek végén szóba kerül a
19 M. leváltása, adja magát a lehetőség, hogy a Liliputot felnagyítva egy korszerűbb pisztolyt adjanak a magyar katona kezébe. Az új
29 M. valóban szinte csak méreteiben tér el a Liliputtól, annyira jól sikerül azonban, hogy utóbb
inkább az tűnik emez kicsinyített változatának. Egyetlen hátránya van mindössze, és ez maga az örökösen újító és kísérletező tervező,
aki a szánból egy darabban kivehető zártömbbel szükségtelenül túlbonyolítja a pisztolyt, miközben a szerszám nélküli szétszedhetőségre
nem fordít gondot, pedig ez igencsak jól jönne egy katonai fegyvernél. A harmincas évek derekán azután, részben már Frommer Rudolf
nyugdíjba vonulása után a
Fegyvergyárban egyszerűsítik a 29 M. terveit, és a honvédség a
37 M. pisztoly formájában végre valóban nem csak korszerű, de a hadi követelményeknek is jobban megfelelő
fegyverhez jut.
A magyar honvéd végül a 37 M. pisztollyal (illetve kényszerből esetenként a korábbi típusokkal is) harcolja végig a nagy
háborút, és a 37 M. marad az új demokratikus hadsereg maroklőfegyvere is a szovjet eredetű TT rendszeresítéséig, ami
ezután hosszú időre lezárja az önálló magyar pisztolytervezés és gyártás történetét. Az elkövetkező évtizedek „magyar”
pisztolyai valójában szovjet (TT), német (Walther PP) és belga (Browning HP) típusok másolatai lesznek.
