Magyar Háborús Emlékérem

Előzmények

         1814-ben a Napoleon felett aratott győzelem mámorában I. Ferenc elrendelte, hogy a zsákmányolt francia ágyúk anyagából keresztek készíttessenek, amelyekkel azután az 1813-14-es hadjáratokban részt vett katonákat jutalmazhatja. Amikor azután a kései utód, IV. Károly egy évszázaddal később olyan kitüntetést alapított, amely a ténylegesen az első vonalban harcolók érdemeit volt hivatva elismerni, e híres és hosszú idő után is töretlen megbecsülésű kitüntetés formavilágához és eszmeiségéhez nyúlt vissza.


         A Kanonenkreuz mintájára elkészített Károly Csapatkereszt, amelyet 12 heti folyamatos első vonalbéli szolgálattal lehetett kiérdemelni, végül még az elődnél is nagyobb dicsőséget hozott viselőinek. Az alapítást követő évtizedekben a Frontharcos Szövetségbe tömörült tulajdonosai nagy megbecsülésnek és számos előjognak örvendhettek, ezért azután szinte folyamatosan ostromolták az Alapszabályok várfalait mindazok, akiket az kizárt az igényjogosultak exkluzív köréből.


         Nem a csapatkereszt volt azonban az egyetlen megbecsült háborús kitüntetés. A Sebesültek Érme szalagjának vörös csíkjai azokat az alkalmakat jelképezték, amikor a harcosok vérüket adták a küzdelemben, és az általános elismerés mellett komoly juttatásokat is jelentett azon tulajdonosainak, akik a háborúban valamilyen mértékben megrokkantak. Ez utóbbiak jogosultságukat 1932-től már a szalagra tűzhető vagy önmagában is viselhető Hadirokkant jelvénnyel is jelezhették.

         A világháború után egy évtizeddel végül egy olyan kitüntetés is napvilágot látott, amely a háborúban valamilyen formában részt vettek jóval nagyobb körét volt hivatva jutalmazni, mint annak idején a csapatkereszt. A kétfokozatú Magyar Háborús Emlékérem karddal és sisakkal díszített és a tényleges katonai szolgálat után járó formája mellett az Alapszabályok négy pontja sorolja fel mindazokat, akik a kard és sisak nélküli emlékéremre jogosultak. Később a Sebesültek Érmével nem rendelkező tulajdonosaiknak a Hadirokkant jelvény viselését is megengedték az emlékérmek szalagján.

         Kevésbé ismert azonban, hogy eredetileg nem a ma is jól ismert szalagos érmet szándékozták adományozni. Az első tervezet egy mellre tűzhető bronz kereszt volt, amelynek képe még a korabeli sajtóban is megjelent. Ezt azután ismeretlen okból elvetették, és mára csupán néhány, kétféle méretben készült mintadarab maradt fenn belőle.

47 x 47 mm		40 x 40 mm

         A Kisfaludy Stróbl Zsigmond által tervezett érmek a korszak legszebb kitüntetései közé tartoztak, és értéküket a nagyszámú adományozás sem rontotta le (a lent bemutatott igazolványok sorszámai alapján a kardos emlékérmekből 100 000-nél, a kardok és sisak nélküliből 30 000-nél is többet osztottak ki, nem beszélve az ismeretlen számú, de több mint félmillióra tehető külföldi adományozásról).



         1941 végén azután egy olyan kitüntetés alapítására került sor, amely a következő világháború résztvevői számára egyetlen keresztbe egyesítette a Károly csapatkeresztet, a Sebesültek Érmét és a Háborús Emlékérmeket: ez lett a Tűzkereszt.

A Magyar Háborús Emlékérmek

Magyar Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal

Magyar Háborús Emlékérem kardok és sisak nélkül

         Az új kitüntetések alapítására 1929. május 26-án került sor, az alapszabályok november 14-ére készültek el, két nappal később meg is jelentek a Honvédségi Közlönyben, néhány héten belül pedig már az első adományozásokra is sor került. A külföldi igényjogosultak ügyének rendezése csak ezt követően történt meg.

         A tényleges szolgálatban álló, kardokkal és sisakkal díszített emlékéremre jogosult katonák ügyét egységesen a saját csapatuk parancsnoksága terjesztette elő, mindenki másnak kérvényt kellett benyújtania a kitüntetés adományozásáért, természetesen az igényjogosultságot igazoló iratok, vagy ezek hiányában két hiteles tanú igazolásának mellékelésével.

         Az emlékérmek előállítási és kezelési költségének egy részét a kitüntetettnek meg kellett térítenie, ez tisztek esetében 6 pengő volt, a legénység 3 pengőt, a hadiözvegyek és hadiárvák pedig csupán 2 pengőt voltak kötelesek befizetni a Vitézi Széknek. Kivételes esetekben ez alól a honvédelmi miniszter (a Vitézi Szék előterjesztésére) mentesíthette is a kitüntetettet. Mindenki más, beleértve a külföldi kérelmezőket is, a teljes összeg, azaz 15 pengő befizetése után kaphatták meg az emlékérmeket.

         Kik voltak jogosultak az érmek egyes fokozataira? A kardos és sisakos emlékéremre mindazok, akik az első világháborúban 1918. október 30-ig bezáróan tényleges katonai szolgálatot teljesítettek, akár a harctéren, akár a hátországban szolgáltak. Folyamodhattak a kitüntetésért az egykori szövetséges államok katonái is.

         Kard és sisak nélküli emlékéremért folyamodhattak mindazok, akik a világháború során a hadifoglyok, sebesültek és betegek érdekében végzett munkájukért Legfelsőbb kitüntetésben részesültek, vagy akiket a Vöröskereszt díszjelvényével vagy díszérmével tüntettek ki; a világháborúban hősi halált haltak vagy a háborúban szerzett sebesülésükben, betegségükben elhunytak hozzátartozói; a háború alatt állami szolgálatban állók; végül, kivételesen olyanok is, akik a háború utáni forradalmak alatt tanúsított helytállásukért arra méltónak találtattak. Az egykori szövetséges államok ezen pontoknak megfelelő polgárai szintén folyamodhattak a kard és sisak nélküli éremért.

         Természetesen előfordulhatott olyan eset, amikor valaki a fenti pontok közül több alapján is mindkét emlékéremre jogosult lett volna, de a végrehajtási határozványok szerint ez esetben csak a kardos és sisakos emlékéremért folyamodhatott, mindkettő tehát egyetlen személynek nem volt adományozható.

         Az elcsatolt területek magyar lakossága sajnálatos módon a kitüntetés első adományozásából kimaradt, az országok közötti politikai viszony ezt nem tette lehetővé. Számukra a visszacsatolásokat követően nyílt meg az út a háborús emlékérmek kérelmezését illetően.

         A két emlékérem eltérő kivitelben készült, a más mintázatú szalag mellett a magasabb fokozatot az előlapon a pajzs alatt két keresztbe tett kard, a hátlapon egy rohamsisak képe különbözteti meg a kard és sisak nélküli éremtől, a hozzájuk mellékelt igazolványok színe is eltérő.

Alapszabályok

Háborús Emlékérmek Hadirokkant jelvénnyel

         A Hadirokkant jelvény 1931-ben kiadott alapszabályai 2. §.-a kimondja: "A „Hadirokkant-Jelvény” aranyozott fémből készült és 22 mm átmérőjű, a Magyar Szent Korona képmásával díszített babérkoszorúval övezett „H. R.” betű, amely a „sebesültek érmével” rendelkező hadirokkantaknál a sebesültek érmének szalagjára, egyéb rokkantaknál pedig a háborús emlékérem szalagjára erősítendő."

         Mivel a jelvény a világháború után, a forradalmak alatt megrokkantak számára is adományozható volt, így azt kardok és sisak nélküli emlékéremmel jutalmazott tulajdonosai is viselhették a kitüntetés szalagján.

         A Hadirokkant jelvény a kitüntetés szalagsávján is viselhető volt, erre a célra a jelvény miniatűrjét használták fel. Gyakran előfordult azonban, hogy a háromszögszalagon is az olcsóbban beszerezhető miniatűrt viselte tulajdonosa.

A kitüntetés megjelenése

A kitüntetés és változatai

        
         Számos oka lehet annak, hogy egy adott kitüntetésnek miért létezik többféle eltérő kidolgozású változata. Az egyik lehetséges ok az, hogy magának a kitüntetésnek az előírásos megjelenése is változik az idők során. Megváltozhat a kitüntetésen szereplő uralkodó személye, vagy csupán a változó divatnak engedelmeskedve kell megfelelő új, tetszetős formát öltenie. Eltérések forrása lehet az is, ha az adományozásra kerülő darabok nem egyetlen műhelyből kerülnek ki, mivel a többnyire rajzok formájában megérkező terveket a különböző mesterek más és más módon öltötték formába. Anyagváltozatok megjelenéséhez vezet a kitüntetések tulajdonosainak az a vágya, hogy drága eredeti darabjaikat olcsóbb, minden nap viselhető formában is megvásárolhassák (ráadásul ezek is számos, eltérő szerszámmal dolgozó műhelyből kerülhetnek ki), de az is, ha háború esetén az állam szünetelteti a drága anyagok kitüntetések céljára való felhasználását. Végül számos, merőben eltérő igényességgel kidolgozott változat megszületését eredményezik a viseleti példányokat megvásárolni szándékozó tulajdonosok eltérő anyagi lehetősei.

         A Magyar Háborús Emlékéremnek nem ismeretes lényegesen eltérő kivitelű változata, a fennmaradt érmek a jelek szerint kivétel nélkül az Állami Pénzverdében készültek, és csak kis különbségek fedezhetők fel rajtuk. Ezekre a következőkben térünk ki, de egyelőre tekintsünk bele az éremkészítés folyamatába.

         A háborús emlékéremhez hasonló érmek születése egy nagyméretű gipsz modellel kezdődik, amelyet a művész (jelen esetben Kisfaludy Stróbl Zsigmond, a neves szobrászművész) a papírra vetett tervek alapján kézzel készít el. Erről a gipszmodellről egy bronzöntvény készül, amelyet kézi munkával finomítanak, majd a rajzolatot egy mechanikus másoló szerkezet segítségével méretarányosan lekicsinyítik. A folyamat vége egy valós méretű pozitív szerszám (illetve az érem mindkét oldaláról egy-egy), amelynek segítségével egy lágyvas pogácsából elkészül a két majdani, negatív mintázatú verőtő. A verőtöveket szükség szerint kézi munkával tovább finomítják és csiszolják, majd megedzik, és a szerszám készen áll az éremgyártásra.

         A lemezanyagból kivágott bronzkorongokat fényezés után egyenként az éremprésbe juttatják, ahol a hatalmas nyomás hatására az előlap és a hátlap mintázata a korong felületébe préselődik. Az érem peremét a szerszám harmadik elemét alkotó gyűrű alakítja ki, amely egyszersmind a kész érmek azonos méretéért is felelős. (Egy korábbi technika, amit a középkori pénzérméken is megfigyelhetünk, nem használta ezt a gyűrű alakú elemet; az így készült érmek pereme egyenetlen szélességű és alakú, sőt, a mintázat esetenként ki is lóg a körvonalból.)

         Az érmeket ezután füllel látják el, ami ez esetben forrasztással történik, bár néha előfordul az is (főként a keresztek, mint pl. a szolgálati jelek esetében), hogy a fül a kitüntetés saját anyagából készül, annak átlyukasztásával vagy karikába hajlításával. Ritka megoldás az éremhez csavarmenettel kapcsolódó fül.

         Az érem ezzel készen áll a bevonásra, amihez egy savas tisztító fürdőn keresztül vezet az út; ez az esetleges mechanikai szennyeződésektől éppúgy megszabadítja a darabot, mint a bevonat tartósságát rontó zsíros, olajos anyagoktól vagy oxidációs termékektől. A Magyar Háborús Emlékérem esetében a bevonat egy elektrolízis útján felvitt vékony ezüstréteg, amit a továbbiakban szükség szerint fényezni vagy oxidálni lehet.

         A kész és karikával ellátott érmeket ezután egyenként selyempapírba csomagolják, ami biztonságos tárolást tesz lehetővé az érem szalaggal való ellátásáig és kiosztásáig.
         Most pedig lássuk az érmek változatait.

...

(hamarosan)

Miniatűrök

...

(hamarosan)

Szalagsávok

...

(hamarosan)

Szalagok

...

(hamarosan)

Kitüntetés dobozok

         Jelenlegi ismereteink szerint a Háborús Emlékérmek nem dobozban kerültek kiosztásra. Elképzelhető azonban, hogy a kereskedelemben megvásárolható viseleti példányokhoz az igényesebb vevőknek dobozt is mellékeltek. Ilyen azonban egyelőre nem ismeretes.



         Előkerültek azonban selyempapírba csomagolt szalag nélküli érmek, az viszont egyelőre nem ismert, hogy ezek a gyártástól az adományozásig húzódó folyamat melyik pontjáról származnak. A legvalószínűbb az, hogy a Pénzverdéből kikerülő érmeket tárolták ily módon a kiosztásukig, illetve az üzletekben történő megvásárlásukig.

Okiratok

         Az emlékérmekhez a Nemzetvédelmi Keresztéhez hasonló díszes oklevelet nem mellékeltek, ismeretes azonban többféle kivitelű igazolványa. Elsőként lássuk a kardos és sisakos emlékérmekét.



         Az elsőként bemutatott igazolvány jellegzetessége, hogy nem az alispáni vagy polgármesteri hivatalok, hanem az aktív katonai szolgálatban álló tulajdonos csapatteste adta ki, bár a többi változathoz hasonlóan az Országos Vitézi Szék ezt is felülbélyegezte. Kiállítási dátuma igen korai, a nyomtatványszám alapján azonban később készülhetett, mint a lent bemutatott hagyományos igazolványok. Készítője a budapesti Szénásy cég, mérete 20 x 17 cm.



         Kiállítási dátuma és sorszáma alapján ez a típus a legkorábbi a bemutatott igazolványok közül, a perforáció hiányától eltekintve szinte mindenben megegyezik a következő, alacsonyabb nyomtatványszámú igazolványokkal. Készítője szintén a budapesti Szénásy cég, mérete 16 x 9,5 cm.



         A fent bemutatottak a leggyakoribb igazolványok, kiadójuk az Országos Vitézi Szék, de kiállítani az alispáni hivatalok vagy a budapesti polgármesteri hivatal volt hivatott őket. Kiállítási dátumaik alapján a 30-as években folyamatosan használták őket. Jellegzetességük a három oldalukon körbefutó perforáció.

         A két első igazolvány érdekessége, hogy a Vitézi Szék bélyegzője eltér a többin láthatótól. Készítőjük ugyancsak a budapesti Szénásy cég, a hátlapon feltüntetett nyomtatványszám 29760, méretük kb. 15,8 x 9,5 cm. (A perforáció miatt ez változó.)



         A fentiekkel csaknem megegyezik ez a 40-es években utánnyomott igazolvány (nyomtatványszáma 6388/42.), de erről már hiányzik a kiállítóra utaló korábbi felirat, és a dátumot is "194..."-re javították rajta. A Vitézi Szék bélyegzője a fenti igazolványokon látható mindkét formától eltér. A bemutatott példány érdekessége, hogy a perforáció mellett lett levágva, így annak kialakítása is jól megfigyelhető. Eredeti színe a többihez hasonlóan zöld volt, bár ez mára kissé megfakult. Készítője továbbra is a budapesti Szénásy cég (itt már vitéz Szénásy), mérete kb. 15,6 x 10 cm.

         A kardok és sisak nélküli emlékérmek igazolványai kissé eltérnek az előzőktől. Kiadójuk az országos, kiállítójuk a tulajdonos lakóhelye szerint illetékes vármegyei vagy a budapesti Vitézi Szék, a szövegben pedig az igényjogosultság okát is feltüntetik. Alapszínük fehér.



         A fenti, korai igazolvány kivitele (a kardok és sisak nélküli érem igazolványára jellemző eltérések mellett) megegyezik az elsőként bemutatott korai zöld igazolványéval, jellegzetessége, hogy az igényjogosultság okát még ki kellett írni rajta. Hadiárva tulajdonosa a Ludovika Akadémia hallgatója.



         A fenti két, 1930-ban és 1943-ban kiállított igazolványon (akárcsak zöld megfelelőjükön) ugyancsak megfigyelhető a Vitézi Szék bélyegzőjének eltérő kivitele. Az eredetileg legyártott mennyiség azonban a jelek szerint kitartott a 40-es évekig, így ezekből nem kellett újabb sorozatot nyomtatni.

         Az első igazolványt az alapszabályok 2.b. (helyesen 1/b., a karitatív tevékenységre vonatkozó) pontja, a másodikat az 1/e. (a forradalmak és a megszállások alatti időkre vonatkozó) pontja alapján érdemelte ki tulajdonosa. A tulajdonosok születési éve és lakóhelye alapján azonban valószínűbb, hogy mindkét igazolvány esetében elírták az igényjogosultság okát, és azt valójában az 1/c. (hadiárvákra vonatkozó) pont alapján adományozták számukra.

         Az igazolványok készítője a budapesti Szénásy cég, a hátlapon feltüntetett nyomtatványszám 29759, méretük kb. 15,8 x 9,5 cm.





         Az itt bemutatott, kardokkal és sisakkal díszített emlékérem viselésére jogosító kétnyelvű igazolványt az Országos Vitézi Szék Háborús Emlékérem Irodája állította ki egy, a világháborúban a 10. bajor gyalogezredben szolgáló egykori katona nevére. Az igazolvány mérete kb. 22,7 x 9,5 cm.

         Az alsó igazolvány megegyezik az előzővel, érdemes azonban megjegyezni a tulajdonos nevét - hogy miért, az a következő okiratnál fog kiderülni.



         A fenti díszes oklevél tulajdonosa megegyezik az előzőekben bemutatott igazolványéval, ahogyan a kiállítás dátuma is. Az egyelőre nem ismeretes, hogy valamennyi külföldi (vagy legalábbis német) kitüntetett kapott-e hasonló oklevelet az érem és az igazolvány mellé, avagy ezt külön kellett (esetleg újabb összeg befizetéséért) kérelmezni.

A kitüntetés viselése

         A Háborús Emlékérmeket háromszögletű szalagon a bal mellen kell viselni, a viselési sorrend betartásával. Meghatározott alkalmakkor az eredeti kitüntetések helyett szalagsávok, polgári ruhán miniatűrök viselendők.



         Az első képen látható műszaki százados társasági zubbonyon, az őrnagy, a főhadnagy és a két utolsó fotó csendőrei tábori zubbonyon viselik kitüntetéseiket. Érdekes, hogy a fiatal csendőr őrmesternek nincsenek világháborús kitüntetései, a többiekhez hasonlóan mégis kardokkal és sisakkal díszített emlékérmet visel.


         A fiatal szakaszvezető és őrvezető, valamint a két csendőr kardok és sisak nélküli emlékérmeket visel, a törzsőrmester Bolgár háborús emlékérmének szalagján még a fekete középcsík is látszik. Valószínű, hogy mind a négyen hadiárvaként érdemelték ki a kitüntetést.



         A fenti, 40-es években készült képen látható idős őrmester kitüntetései alapján az első világháborút is megjárta, kardokkal és sisakkal díszített emlékérmének miniatűr nélküli szalagsávja a második sorban elöl látható.

Források

Bodrogi P. - Molnár J. - Zeidler S.: Nagy magyar kitüntetéskönyv. Rubicon Könyvek, 2005.

Felszeghy F. - Rátvai I. - Petrichevich Gy. - Ambrózy Gy.: A rendjelek és kitüntetések

történelmünkben. Társadalmi kiadó, 1943.

Makai Á. - Héri V.: Kereszt, érem, csillag. Helikon Kiadó, 2002.

Makai Á. - Héri V.: Kitüntetések. Zrínyi Kiadó, 1990.

Szijj J. - Ravasz I. szerk.: Magyarország az első világháborúban lexikon.

Petit Real Könyvkiadó, 2000.

Honvédségi Közlönyök

Képek

Egerszegi Zoltán
Zeidler Sándor
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2009.02.04.
Frissítve: 2009.08.03.