A 39 M. kézigránát


Eihandgranate 39

Előzmények

         Az első világháború idején a monarchia csapatai hazai fejlesztésű kézigránátokkal voltak ellátva, de már ekkor is használtak a szövetséges Németországban kifejlesztett és gyártott gránátokat .

         A világháború után ezek, illetve modernizált változataik (pl. az L-28 M. Goldmann kézigránát) képezték a magyar honvédség kézigránát arzenálját. Csak a 30-as években lassan megindult haderőfejlesztés során vált lehetőség arra, hogy új típusokkal váltsák fel őket.

         A honvédség két háború közötti kézigránáttípusai, a 31 M., a 36 M. (Vécsey) és 37 M. (Demeter) kézigránátok nem késleltető gyújtóval készültek. Becsapódáskor robbantak, ami számos előnnyel járt: az ellenség nem dobhatta vissza őket; lejtős, vagy függőleges felületekre való dobásnál nem gurultak el; és ahogyan az a háború alatt kiderült, közelharcra is megfeleltek, mivel a támadó ellenséghez vágva is azonnal robbantak. Azonban hátrányaik is voltak. Fenti sajátosságaik miatt kevéssé voltak alkalmas erdei harcra, ahol fennállt a veszélye annak, hogy a faágaknak csapódó gránát a dobót is megsebzi, illetve páncélosok elleni vagy helységharcra, ahol a gránátot ablakon vagy csapóajtón kell beejteni. Erre a célra a német hadseregben is használatos késleltető gyújtós kézigránátok feleltek volna meg.

         A 36 M. kézigránát tervezője, Vécsey Zoltán százados 1942-ben mutatta be ezen szempontok szerint elkészített új gránátját, amelyet a következő évben rendszeresítettek is, nagyobb számban azonban már csak 1944-ben került a csapatokhoz a 42.M Vécsey kézigránát.

         A honvédség azonban a háború folyamán német gyártású kézigránátokat is használt, részben mivel a hazai ipar a kellő mennyiséget nem tudta biztosítani, részben pedig azért, mert a magyar háborús vállalások ellentételezéseként Németország hadianyagot adott át a magyar csapatoknak. A háború utolsó időszakában pedig, amikor a magyarországi hadianyaggyártás jórészt megsemmisült, a még harcoló magyar vagy magyar legénységű alakulatokat egyre inkább német fegyverzettel látták el.

A 39 M. kézigránát (Eihandgranate 39, EiHgr 39)

Tömege: 298 g
Hossza: 100 mm (hordkarika nélkül)
Átmérője: 62 mm
Robbanótöltet: 130 g TNT
Gyújtó: Brennzünder für Einhandgranate 39 (B.Z.E.39) időzítő gyújtó Sprengkapsel Nr.8 gyutaccsal
Késleltetés: kék festés: 4,5 s, sárga festés: 8,5 s
Hatásos repeszkörzet átmérője: 5 - 10 m (az alaptípus esetében)

Leírása:
         Két félből álló összeperemezett bádoglemez gránáttest, becsavarható időzítő gyújtóval. A kétféle késleltetésű gyújtót az eltérő festés alapján lehet megkülönböztetni, szarvszerű nyúlványai a becsavarást könnyítik. Ez utóbbiak hiányozhatnak, vagy lehetnek más kialakításúak is.
         A későbbi sorozatok aljára hordkarikát erősítettek.
         Az amúgy csekély repeszhatású kézigránáthoz egy két félből összeállítható hatásnövelő burkolatot is kifejlesztettek; ennek felszereléséhez a gyújtót először ki kellett csavarni.

         Készültek hasonló kézigránátok a Nipolit nevű robbanóanyag felhasználásával is. Ez egy változatos összetételű (nitrocellulóz, nitropenta vagy diglykoldinitrát alapú) keverék, amely kellően szilárd ahhoz, hogy ne kelljen hozzá külső lemezburkolatot használni. Egy másik típus bordázott üvegteste donarittal volt töltve. A legérdekesebb azonban a beton kézigránát, amelynek vasszilánkokkal kevert betonteste robbanótöltetként egy belső Nipolit-hengert tartalmazott.

Jelzése:
         A gránáttestbe és a gyújtó gombjába azok gyártójára és gyártási évére utaló betűkódot és számokat, valamint átvevőjegyet ütnek.
Festése:
         A gránát német tábori szürke vagy az újabb előírás szerint sötétsárga. A gyújtók gombja kékre vagy sárgára van festve, az eltérő színezés a késleltetés mértékét jelzi. A gránáttest oldalára a gyártó kódja valamint a gyártás honapját jelző római szám és az évének két utolsó számjegye van bélyegezve.

Szállítása:
         30 db kézigránát egy, a 24 M. nyeles kézigránátéhoz hasonló, tábori szürkére vagy sötét sárgára festett, oldalán fehér "30 Ei-Handgranaten 39" felirattal ellátott aktatáska formájú bádograkaszban. Ahogyan a nyelesgránát esetében, belül itt is egy kivehető szállítókeretet találunk, amelyben a gránátok 6x5-ös elrendezésben vannak elhelyezve, és a keretből csak annak szétnyitása után vehetők ki. A keret felső, hordfogantyúval ellátott részén három tárolórekesz van kialakítva, a "30 Spreng-Kapseln Nr.8" feliratú középsőben két, egyenként 15 db gyutacsot tartalmazó, a "15 Brennzünder für Eihdgr. 39" feliratú szélsőkben egy-egy 15 db gyújtót tartalmazó doboz van. A szállítórakasz belsejébe a tartalomra, a gyártásra és a szerelésre utaló feiratot tartalmazó papírcédulát ragasztanak.
         A gránátokkal teli rakasz tömege 14,5 kg, mérete 48x38x13 cm.



         Létezik ugyancsak 30 db kézigránátot tartalmazó fából készült rakasz is. A festetlen vagy tábori szürkére festett, egyszerű fedéllel ellátott lapos faláda tetején az alapszíntől elütő fehér vagy fekete

"30 Eihandgr. 39
30 Brennzünder
für Eihandgr.39
30 Spr. Kapseln"

felirat áll. Egyes rakaszokban a gránátok hordfogantyúval ellátott és egy egységben kivehető, másokban fixen beszerelt fabetétben vannak elhelyezve, 6x5-ös elrendezésben. A gyújtókat és gyutacsokat tartalmazó bádogdobozokat a láda fogantyúval ellátott oldala mentén kialakított rekeszbe málházzák. Belülre a tartalomra, a gyártásra és a szerelésre utaló feiratot tartalmazó papírcédulát ragasztanak.
         A gránátokkal teli rakasz tömege 13 kg, mérete 45x42,5x15 cm.

Működése

         A szállító rakaszból kivett gránátokat használat előtt élesíteni kell, vagyis a külön csomagolt gyutacsot be kell szerelni a gyújtóba, a gyújtót pedig be kell csavarni a gránáttestbe.

         Dobás előtt csavarjuk le a gyújtó gombját, rántsuk ki a dörzsgyújtó húzózsinórját, majd dobjuk el a kézigránátot. A keletkező szikra begyújtja a késleltető lőport, az pedig végigégése után a gyutacsot, ami felrobbantja a gránátot.

         Támadásra számítva lehetőség van arra is, hogy a kézigránátok gyújtójának gombját előre lecsavarjuk, amivel értékes időt lehet megtakarítani. Ez azonban egyben veszélyforrás is, mivel a dörzsgyújtó szabaddá váló húzózsinórja könnyen beleakadhat valamibe, ami robbanáshoz vezethet.

         Ha az élesített gránátot előreláthatóan hosszabb ideig nem fogjuk használni, vegyük ki belőle a gyújtót és csomagoljuk el.

         A két egyforma félből álló hatásnövelő burok felszerelése előtt el kell távolítanunk a gyújtót, majd a burkolatfelek alján lévő rögzítőlemezeket rá kell pattintanunk a gránát közepén végigfutó peremre és egymásba kell csavarnunk.

Forrás

Hatala A. - Kelemen F.: Jegyzet a katonai robbanótestek szerkezetének

és működésének megismeréséhez és megértéséhez. Vitaliq Bt., 2003.

Feltöltve: 2009.01.16.
Frissítve: 2009.01.19.