Zeitzünderhandgranate -
a bordázott időzítő gyújtós kézigránát

Előzmények

     A kézigránát meglepő módon egyáltalán nem a modern kor szüleménye, már a középkor óta léteztek gyújtózsinórral ellátott kézből dobható gránátok, ha pedig a robbanó helyett a gyújtóanyaggal töltött eszközöket is ide számítjuk, akkor egészen az ókorig mehetünk vissza az időben a kézigránát eredetét kutatva.
      A nagy háború elején a csapatok egy puskagránátként is alkalmazható nagy repeszhatású kézigránáttal voltak felszerelve.

Zeitzünderhandgranate - a bordázott időzítő gyújtós kézigránát

Tömege: 1,2 kg
Teljes hossza: 305 mm
A gránáttest hossza: 116 mm
Legnagyobb átmérője: 60 mm
Robbanótöltet: 70 g Dynamon
Gyújtó: időzítő gyújtó
Késleltetés: 7 - 8 s
Rendszeresítve: 1914

Leírása:
      Cső alakú, bordázott öntöttvas testű kézigránát dörzsgyújtóval működő időzítő gyújtóval.
      Külső felületén 10x7, azaz 70 db bordát találunk, amelyek a felrobbanó gránáttest darabokra törésekor a közöttük lévő hossz- és keresztirányú vájatok mentén elválnak egymástól, több tucatnyi halálos repeszt képezve. A folyamatot a belső falon ugyancsak hossz- és keresztirányú, de jóval sekélyebb vájatok segítik. Mivel a gránáttestet egy két félből álló formába öntik, a bordák nem egyformák és nem is sugárirányban állnak, de ez a repeszképzést nem befolyásolja.
      A cső két nyílását egy-egy lapos, menetes korong zárja le, melyek közül az alsóba huzalból készült nyél van erősítve. A dörzsgyújtóval működő időzítő gyújtó elhelyezésének két módja is ismert, azt vagy a felső, vagy az alsó korong közepébe szerelik (a rajzról és a fényképekről ez hiányzik, lsd. lejjebb). A nyél visszahajló végének köszönhetően a kézigránátot könnyű hordani (akár a derékszíjba akasztva is), a kilógó dörzsgyújtó ugyanakkor ezt igen veszélyessé teszi, hiszen bármibe beleakadhat, ami a gránát robbanását eredményezi.
      Belül kapott helyet a feketelőporos időzítő gyújtó, a belső rész többi részét a Dynamon robbanóanyag tölti ki. A dörzsgyújtó ellensúlya kezdetben egy hengeres acélsúly volt, amit később egy zsinórra kötött egyszerű ólomgolyó váltott fel.

      Az eredetileg puskagránátként szerelt robbanóeszközök is használhatók hagyományos kézigránátként, ekkor a vezetőrudat ki kell csavarni a végükből. Hogy a dobótávolságot megnöveljük, egyszerű acélhuzalból készült nyelet is lehet csatlakoztatni hozzájuk olyképpen, hogy a huzal végeit a fejcsavar furataiba akasztjuk. Mivel a kézigránát dobótávolsága a veszélyes repeszkörzethez képest igen rövid, fokozottan kell ügyelni a megfelelő fedezékre.




      Ahogyan az a lenti fotón látható, a két változatnak létezik egy keveréke is, ahol a gránáttest felső nyílását a puskagránát vezetőpálcáját és az időzítő gyújtót befogadó menetes dugó zárja le.

Előkészítése és működés

      A kézigránátok összeszerelve érkeznek ki a csapatokhoz, előkészítést nem igényelnek.
      Dobás előtt rántsuk ki a dörzsgyújtót, majd dobjuk el a gránátot. 7-8 másodperccel az élesítés után a gyújtó felrobbantja a Dynamon töltetet. A komoly robbanótöltettel ellátott masszív, bordázott gránátot nagy veszélyes repeszkörzete miatt lehetőleg fedezékből kell dobni.
      A gyakorlatban igen megbízhatatlannak bizonyuló késleltetés nem vált a típus népszerűségének javára.

Alternatív felhasználás

      A puskagránát változat felső végét egy kúpos fejcsavar zárja le, melyen egy átmenő furat van. Ebbe lehet kapcsolni szükség esetén az acélhuzalból hajlított nyelet, amellyel a puskagránátot kézigránátként lehet használni (lásd fent).
      Másik végét ugyancsak egy csavarmenetes alkatrész zárja le, melynek közepén egy nyúlvány található a menetes végű vezetőrúd rögzítésére. A nyúlvány mellett van beszerelve a súllyal ellátott dörzsgyújtó, belül pedig a feketelőporos időzítő gyújtót találjuk. A belső rész többi részét a Dynamon robbanóanyag tölti ki. A dörzsgyújtó ellensúlya kezdetben egy hengeres acélsúly volt, amit később egy zsinórra kötött egyszerű ólomgolyó váltott fel.
      Működését lásd itt.

      Az olasz front egyik jellegzetessége volt, hogy a szembenálló felek nagy előszeretettel használták és másolták egymás hadfelszerelését. Ilyenek voltak az egyszerű, csappantyús gyújtású kézigránátok is, mint az olasz BPD vagy az osztrák-magyar Schwerhandgranate. Ez utóbbinak számos eltérő formájú változata ismert, az egyik a Zeitzünderhandgranate öntöttvas testének felhasználásával készült.



      A gránáttest alsó végét egy egyszerű, felső végét pedig egy gyújtócsonkkal felszerelt csavarmenetes dugó zárja le. A csonkra illesztett csappantyút szállítás közben egy fából készült védőkupak óvja, amit dobás előtt le kell venni, majd a csappantyút hozzá kell ütni egy kemény felülethez. A működésbe lépő csappantyú egy időzítő végigégése után indítja a gyutacsot, az pedig a robbanótöltetet.



      Az időzítő gyújtós kézigránát felhasználásával készült Schwerhandgranate egy másik változatánál a gyújtószerkezetet egy acéllemezekből hajlított lepattintható védősapka fedi szállítás közben.

      A gránát felhasználásával egy másik, jóval érdekesebb fegyvert is készítettek. Az állóháború kialakulásával több régen elfeledett hadieszköz is újjászületett, a számtalan kis- és nagyipari változatban gyártott lövészárok-buzogány között pedig megtaláljuk az időzítő gyújtós gránátok öntöttvas testének felhasználásával készült példányokat is. A felszínét borító erőteljes bütykök miatt a gránát ebben a szerepkörben is bevált; kialakításának és tömegének köszönhetően az ellenségeink többsége által viselt könnyű Adrian rohamsisak nem jelentett védelmet ellene.

A szolgálat vége

      1916-ban a korábbi kézigránátok helyett rendszeresítették a vízhatlan kartonpapírcsőből készült nyelű 16 M. csőkézigránátot, amely már kifejezetten kézigránátnak készült, időzítő gyújtójának húzózsinórja pedig biztonságos módon a nyélbe volt rejtve. A régi típus pedig lassan elfogyott a mindennapos öldöklő harcok során.
      Ugyancsak ekkor az időzítő gyújtós puskagránátok helyett (amelyek robbanási pontja gyakorlatilag kiszámíthatatlan volt) egy csapódó gyújtós új modellt vezettek be. Kilövéséhez azonban ehhez is a puskacsövet erősen igénybe vevő vezetőpálcás megoldást alkalmazták a korszerűbb csőtoldat (trombon) helyett.

Forrás

Szijj J. - Ravasz I. szerk.: Magyarország az első világháborúban lexikon. Petit Real Könyvkiadó, 2000.

Képek

Tálosi Zoltán
Virágh Ajtony
Regia Militia Hungarorum

Feltöltve: 2007.12.20.
Frissítve: 2009.02.05