A harckocsi tömege: 148 t
A harckocsi hossza: 12,8 m
A harckocsi szélessége: 3,1 m (a gondolák nélkül)
A harckocsi magassága: 2,9 m (a parancsnoki kupola nélkül)
Páncélzat: 20-30 mm
Fegyverzet: 4 db 77 mm-es ágyú, különálló kazamatákban
Fegyverzet: 7 db 7,92 mm-es MG 08 géppuska
Hajtómű: 2 db négyhengeres, 650 LE-s Daimler-Benz benzinmotor
Sebessége: úton 8 km/h
Árokáthidaló képesség: 4 m
Személyzet: 27 fő
Megrendelt mennyiség: 10 db
Elkészült harckocsik száma: 2 db (befejezetlen)
A harckocsi vonalvezetése az
angol tankokét követi: hosszú, keskeny járműtest, oldalt körbefutó
lánctalpak, oldalgondolákban elhelyezett főfegyverzet. Elhagyták viszont a jellegzetes rombusz formát, ami jobb helykihasználást
eredményezett, a hatalmas méretek miatt ugyanakkor önmagában nem rontotta a terepjáró képességet: a rendkívül hosszú jármű a
keresztirányban húzódó lövészárkokat áthaladáskor szinte meg sem érezte volna. Újdonság volt a különálló parancsnoki kupola alkalmazása:
az
A7V harckocsiban ezen a parancsnoknak még a harcjármű vezetőjével kellett osztoznia. A parancsnok és
a beosztott tüzértiszt innen gombnyomásra az adott harcállásban felvillanó elektromos jelzőfények segítségével irányította a K-Wagen
mozgását és fegyvereit.
A fegyverzet elhelyezését illetően tehát az angol mintát követték, csak éppen nagyobb volumenben. A jobb és bal oldali gondolák
mindegyikében két ágyú és két géppuska volt; további három géppuskát a harckocsi orrában helyeztek el, amelyek jobbra, balra és előre
tüzelhettek. Ez az elrendezés nemcsak támadásnál volt hasznos, de egy ellenséges gyalogsági roham során is jó védelmet biztosított,
annak ellenére, hogy (bár ez egy ekkora jármű esetében korántsem meglepő) még így is akadtak be nem lőhető holtterek, különösen hátul,
ahol a belső részt teljesen kitöltötte az erőátvitel. Ha a K-Wagen kijutott volna a harctérre, az
A7V-hez
hasonlóan valószínűleg gyalogos harcra alkalmas fegyverekkel (kézigránátokkal, puskákkal, könnyű géppuskákkal és lángszóróval) is
ellátták volna.
A jármű elejében kialakított vezérlőhelyiségben foglalt helyet a két harcjárművezető, és itt volt a harcálláspontja két géppuskásnak
is, akik a jobb és bal elülső, valamint a homlokpáncélba szerelt gépfegyvereket kezelték. A vezérlőterem mögötti küzdőtér tetőlemezéből
kiemelkedő kupola alatt ült a parancsnok és egy tüzértiszt, akik a tűzvezetést és a jármű irányítását végezték fényjelek segítségével
(a harcjárművezetők ugyanis vakon vezették a tankot). Ugyancsak a küzdőtérben kapott helyet a híradós, a négy löveg kezelői (ágyúnként
3-3 fő) és a géppuskások közül négyen; a két utolsó géppuskás lőállása az oldalgondolák végében volt. A motortérben két gépész
felügyelte a hajtóműveket.
A K-Wagen előrelátható tömege a munkálatok előrehaladtával egyre nőtt, és az előzetesen meghatározott 100 tonna végül csaknem
150-re emelkedett. Ennek megfelelően az erőforrásokon is változtatni kellett, mivel hamar világossá vált, hogy az eredetileg
betervezett két 200 LE-s motor ezt az óriást nem lesz képes az elvárásoknak megfelelően mozgatni. Nem ez volt azonban az egyetlen
megoldásra váró probléma.
Szállítás előtt a korszak más nehéz harckocsiit is szét kellett szerelni: az
A7V csak a tornya nélkül, az
angol
Mark sorozat tagjai és a hasonló német
A7V-U
kizárólag az oldalsó gondolák leszerelése után nyerte el a vasúti közlekedés biztonsága által megkövetelt szélességi és magassági
paramétereket. Nem meglepő módon a K-Wagen esetében ez még ennél is nagyobb gondot jelentett. Ezek a korlátok eredményezték
aránytalan keskenységét, a hossz és a tömeg problémáját azonban nem lehetett másképpen megoldani, mint hogy a bevagonírozás
előtt szétválasztják magát a járműtestet is. Hogy a gyakorlatban ez a szétszerelés, felrakodás, majd a célba érést követő
lerakodás és összeszerelés mennyi időt vett volna igénybe, arra vonatkozóan csak becslésekre szorítkozhatunk.
